Feuerschwanz – Fegefeuer (2023)

By: Sarok Bettina 2023. júl 27.

Új időszámítás vette kezdetét a Feuerschwanz háza táján, noha mindez egyáltalán nem napjainkban alakult így. A srácok 2018-as Methämmer című lemeze óriási áttörést eredményezett, ami persze meg is nyitotta számukra azokat a bizonyos új kapukat. Persze nem lehet rájuk azt mondani, hogy sosem vették komolyan a zenélést, hiszen korábban is születtek meghatározó szerzeményeik, noha szövegek szempontjából sokkal inkább a szőrszálhasogatás és a komolytalanság vetődik fel, mint jelző.

A srácok aztán gondoltak egyet és elkezdtek témát váltani, kutattak, alkottak, formáltak, komolyodtak. Természetesen ennek eredménye is lett, ugyanis a 2020-as Das Elfte Gebot már egy teljesen más Feuerschwanz-ot tükrözött. A zene kiforrottabb lett, a szövegek pedig epikusabb formát öltöttek, maga a lemez pedig himnuszok sokaságát vonultatja fel. Aztán egy évvel később berobbant a Memento Mori, ami mindent túlszárnyalt, és valósággal letarolta maga körül a világot. A sikereik megtriplázódtak, ezzel nemzetközileg is beírva magukat a történelemkönyvekbe.

Azt már tudjuk, hogy a banda célja továbbra is a szórakoztatás, de most már nem minden áron. A zenekar jelenleg azon dolgozik, hogy a megkopott hírnevük újra felragyogjon, pályafutásuk elején ugyanis nem kevés ellenszenvet váltottak ki; hol a banda nevével, hol pedig a saját művészneveikkel. A srácok imidzséhez persze elengedhetetlenek ezek az apró formaságok, mostanra viszont már ismét emelt fővel, büszkén vállalhatják önmagukat, ugyanis alkotásaik egyenesen megkerülhetetlenné váltak.

Mint azt már említettem, a zenekar igencsak erős anyagokat termelt az elmúlt időben, így biztosra vettem, hogy a Fegefeuer is ezt az utat követi, noha érzésem szerint mostanra talán minden eddiginél jobban kimaxolták a a fajsúlyosságukat, emellett több modern elemet is belecsempésztek a folkos/medieval esszenciájukba, ami továbbra is egyedülállóvá teszi őket a palettán.

A lemezt egyébként pont az egyik legemblematikusabb tétel, a SGFRD Dragonslayer nyitja, amely első hallásra egészen sabatosnak hatott, emellett van benne egyfajta vikinges életérzés, na meg a heavy metal apraja-nagyja. A Fabienne Erni közreműködésével felvett Bastard Von Asgard is hozza a kötelezőt, a gitár egészen fenségesen szól, Ben és Fabienne kettőse pedig remek összhangot szolgáltat. Noha a modernebb felszínével a Berzerkermode eleinte kicsit furcsának hatott, végül egyértelművé vált, hogy akkora party sláger, hogy szinte bárkit képes megmozgatni; egyszerre popos és metálos, a duda pedig elképesztő pluszt ad hozzá.

Az önfeledt pörgés után a középtempós Knochenkarussell folytatja a sort, noha ez is egy amolyan együtténeklős szerzemény, a koncerteken egyébként már bizonyította, hogy dacára annak, hogy egy viszonylag lazább szerzeményt tisztelhetünk a képében, mégis ugyanúgy képes megmozgatni a közönséget, mint bármely más turbófokozaton komponált mestermű. Csakúgy, mint az eddigi dalokban, úgy most is csúcson járatják a dallamtapadást, Hans gitárjátéka továbbra is kifogástalan, az egésznek azonban egyértelműnek Johanna a szíve és a lelke, aki hol hegedűvel, hol tekerővel bűvöli a népet, technikás játékát pedig semmi sem képes elnyomni.

Nem szokásom, de most nem tudok nem szót ejteni a lemez összes daláról, hiszen annyiféle aspektust generálnak, ami mindenképp szóért kiált. A címadó Fegefeuer például az egyik legkülönlegesebb daluk lett, igaz el tudnám képzelni akár a Subway To Sally darabjaként is, de tény, hogy ebben a dalban tényleg minden megvan, ami lemezen elszórva is fellelhető. Az igencsak erőteljes Knochenkarussell és a Fegefeuer mélysége és sötétsége után után újabb bulisláger (Die Horde) köszön be egy menetre, ami akár egy dArtagnan-lemezen is simán elférne, mivel mostanság azok is elég meghatározó formát öltenek.

Csakúgy mint a becses címadó, úgy a Die Horde is valóságos paradicsom, Rollo dobos munkája gyakorlatilag elviszi a pálmát, Johanna is learatja a maga kis babérjait, miközben Ben heavy metalos sikolyai pazarul kiegészítik a dalt, igaz kissé ledominálva Hauptmann-t, viszont az összhang még mindig változatlanul varázslatos a két egymástól ég és földre fekvő orgánum között. A marchingolós Uruk-Hai is felettébb felemelő pillanatokat hoz, már-már tökéletesen vizualizálja a gyűrűk ura ork- és uruk-hai seregét. Őszintén megvallva az Uruk-Hai volt az egyik legjobban várt tétel részemről, mondjuk mást nem is várhat az ember, amikor ugyanúgy lehet rajongani A gyűrűk uráért, mint a Feuerschwanz zenéjéért. Elképesztő hálát érzek, amiért ezek a drágaságok albumról albumra előrukkolnak egy gyűrűk urás szerzeménnyel, noha sajnos kétlem, hogy a Rohirrim sikerét bármi képes lesz majd überelni, de azért remélem, hogy a következő albumon is hallhatunk majd egy szelet Tolkien-ispirálta hobbit sztorit.

A lemez vége konkrétan ugyanazt a pazar aspektust közvetíti, mint az eleje, a Highlander például ismét felpörgeti az eseményeket a csatározós dalok után, míg a Morrigan torz és kemény riffjei rendesen megdolgozzák a hallgatók nyakizmait. Az egész lemez fénypontja viszont egyértelműen a kiadványon utolsóként felcsendülő Valkyren, amelynek sikerül pontosan olyan epikusan zárnia a kiadványt, mint ahogyan a SGFRD Dragonslayer elkezdte.

A Fegefeuer valóban felér egy purgatóriummal, hiszen minden megvan benne, ami csak szem-szájnak ingere, nem mellesleg olyannyira sokszínű és változatos, hogy szinte tényleg mindenki rábukkanhat a saját kis kedvencére. Vannak itt fantasy témák, Trónok harca, gyűrűk ura, skandináv mitológia, és még valós események is, melyek összessége valóságos svédasztalként szolgálják ki a hallgatót. Csakúgy mint a stílusbeli ötvözetek, úgy a szövegek is más és más történéseket dolgoznak fel, amitől nem válik lapossá és unalmassá a lemez, ehelyett tökéletesen illeszkedik egyik a másikhoz. Úgy hiszem, hogy a zenekarnak immáron semmi szüksége arra, hogy bárkinek is bármit bizonyítson, ugyanis az elmúlt években már annyi mindent letettek az asztalra, hogy jóformán lassan kenterbe verik a legnagyobb bandákat is.

Csakúgy mint az előző lemezek esetében, úgy most is jó érzés volt valami egészen újszerűt hallani, az embert egy pillanatra sem fogja el a „már megint?“ érzés, ehelyett folyamatosan a replay gombot kell keresni, olyannyira addiktívvá tesz a lemez, amelynek egyébként minden egyes pillanatától a libabőr kerülgeti az embert. Olyannyira remekül van összerakva az album, hogy tényleg csak az tud hibát találni benne, aki nagyítóval keresi azt, és akinek eltökélt szándéka, hogy valami negatívumot is fel tudjon hozni.

Dallista:

01 SGFRD Dragonslayer
02 Bastard von Asgard - feat. Fabienne Erni (Eluveitie)
03 Berzerkermode
04 Knochenkarussell
05 Fegefeuer
06 Die Horde
07 Uruk-Hai
08 Highlander
09 Morrigan
10 Eis & Feuer
11 Valkyren