Nem is olyan kis sikerrel, tavaly robogott a lemezboltok polcair a német metálzenekar vadonatúj albuma, ami a Für Immer Frei elnevezést kapta. A srácok hatalmas sikereket értek el a koronggal, ugyanis alig egy hét alatt listavezető lett, hetekig pedig le sem lehetett körözni.
A zenekar a közelmúltban tartott egy rendhagyó online koncertet, amire vendégek is hivatalosak voltak, ilyen többek között a Feuerschwanz és a dArtagnan éléről ismert Ben Metzner. A zenekar köztudottan nem unatkozik, hiszen nemrégiben készítettek egy parádés feldolgozást, az Eskimo Callboy vadonatúj slágerét dolgozták át metálosra, a végeredmény pedig magáért beszél.
Most azonban további jó hírrel szolgáltak, ugyanis a tavalyi nagylemezük utitársaként szuperál az Aus fremden Federn című album, amin 15 kolléga dolgozott át igen népszerű Saltatio Mortis-lágereket mint amilyen a Heimdall, a Prometheus, a Dorn im Ohr, vagy a Where Are The Clowns – csak, hogy néhányat említsünk.