Für Immer Frei elnevezés alatt, tavaly jelent meg a német Saltatio Mortis vadonatúj nagylemeze, ami elsöprő sikereket aratott világszerte. A formáció ezúttal is megjelentetett egy bónuszlemezt, ami az Aus fremden Federn címet viseli, a korábbiakhoz hasonlóan pedig 15 kolléga fáradozott azon, hogy tisztes feldolgozást készítsen a legnépszerűbb Saltatio Mortis-slágerekből.
A zenekar a napokban kezdte elhinteni, miszerint újfent nagymunkában vannak, legutóbbi bejegyzéseikből pedig kiderült, hogy kisfilmet forgattak. A rajongók hamar fel is kapták fejüket a jó hírrel, majd ezzel egyidőben kiderült, hogy górcső alá kapták a Vikingek című sorozatból ismerős My Mother Told Me című számot.
A klip koncepcióját egyébként a Saltatio-tagok, Robin Biesenbach (Luzi Saltatio) valamint Jörg Roth (Alea der Bescheidene) álmodták meg, a végeredmény pedig igencsak magáért beszél, hiszen a célközönség már most odáig van az újdonságért.
Íme!