December 31-én kerül a boltok polcaira a német metálzenekar vadonatúj nagylemeze, amit a karantén alatt, teljes titokban készítettek el. A Memento Mori címre keresztelt kiadvány mindösszesen tizenegy dalt sorakoztat fel, de ezúttal is helyet kapott hét, őrületes feldolgozás, mivel előző lemezükön hatalmas sikereket értek el az átiratokkal.
Tudatosan dolgoztunk a Das Elfte Gebot folytatásán, hiszen úgy érezzük, hogy mostanra megérkeztünk a folk metálba, a megszokott Feuerschwanz-hangzás mellett, az ínyencek sokkal metálosabb dobrészekkel találkozhatnak majd. Néhány dal hatalmas meglepetés lesz. Ott van például, amelyikben élőhalott vikingekről énekelünk, akik epikusan és cselekvésre készen dübörögnek a tengeren. Már izgatottan várjuk, hogyan fogadják a rajongóink az új lemezünket.
– mesélte egy német lapnak Hauptmann Feuerschwanz.
A zenekar a közelmúltban harangozta be első kislemezének érkezését, majd ezzel egy időben az is kiderült, hogy egy igen látványos kisfilm kíséretében mutatják majd be a várva várt szerzeményt. Mint kiderült, választásuk az Untot im Drachenboot című slágerre esett, és elmondásuk szerint ez lesz újdonságuk legkiemelkedőbb tétele.
Íme!
Íme a dallista:
1. Memento Mori
2. Untot im Drachenboot
3. Ultima Nocte
4. Rausch der Barbarei
5. Krampus
6. Feuer & Schwert
7. Das Herz eines Drachen
8. Rohirrim
9. Am Galgen
10. Hannibal
11. Skaldenmet
Disc 2:
1. Blinding Lights
2. Warriors of the World United
3. Twilight of the Thunder God
4. The Bad Touch
5. Dragostea Din Tei
6. Square Hammer
7. Der Graf