Tavaly nyáron jelent meg a Feuerschwanz legutóbbi albuma, a Das Elfte Gebot elnevezést kapta. A korong hatalmas siker lett mind a rajongók, mind a kritikusok körében egyaránt, kritikánkat pedig ITT tudod elolvasni. A zenekar még a korong megjelenésének napján megtartotta lemezbemutató koncertjét, ami a pandémia végett közönség nélkül zajlott.
Ezt követően, Die Letzte Schlacht elnevezésen, januárban álltak újfent színpadra, az újbóli online koncert pedig kamerák által lett megörökítve. A fanok legnagyobb örömére, DVD formájában, augusztus 6-tól vált elérhetővé a grandiózus show, amelyről ITT tudsz kritikát böngészni.
A Ben Metzner és Peter Henrici vezette legénység a napokban puzzle-szerű fotó megosztásával kezdte felcsigázni rajongótáborát, ezzel táplálva a reményt egy esetleges új lemez érkezéséről. A mai napon azonban véget vetettek a találgatásoknak és bejelentették, hogy az elmúlt időszakban szép csendben elkészült kilencedik nagylemezük!
A várva várt újdonság a Memento Mori címet viseli, debütálására pedig december 31-én kerül sor.
Az elmúlt hónapokat és az ezzel járó kötelező szünetet, intenzíven kihasználtuk arra, hogy a legnagyobb titokban elkészítsük vadonatúj nagylemezünk. Tartalmilag, logikusan az előző lemezünk (Das Elfte Gebot) folytatása lesz, zeneileg viszont továbbra is epikus és súlyos lesz.
– kommentálták közösségi oldalaikon.