Kedvenceiről mesélt Alissa White-Gluz

25ac61425ab4c607b6bf6f01e3a7d3d20.jpg

Nyáron kerül boltokba az Arch Enemy visszatérő korongja, ami a Deceivers elnevezést kapta. A formáció ez idáig három tételt mutatott be a kiadványról, melyek rögvest nagy sikerre tettek szert; nem túl meglepő módon, hiszen ezúttal is a változatosság jegyében vonultak stúdióba a srácok.

A banda énekesnőjét, Alissa White-Gluzt nemrégiben kapta mikrofonvégre a Sobre La Dosis, mintegy kiderítve az énekesnő személyes kedvenceit. Habár messze nem volt egy könnyű feladat, a vokalistának mégis sikerült random három előadót kiemelnie, hangsúlyozva, hogy ezt messze nem kell kőbe vésni, hiszen naponta változik álláspontja.

„Ez egy nagyon nehéz kérdés. Tágabb értelemben sem tudnám megmondani, kit választanék minden idők legjobbjának. Sokkal inkább választanék egy legjobb ötöt vagy esetleg egy legjobb hármat. Számos, különböző énekes van, akiket más-más okból szeretek. A választásom egyébként is napról napra változó. Ebben a pillanatban például a kedvenc női énekesem Brody Dalle a The Distillers-ből."

– vallotta.

„De természetesen Lzzy Hale-t is szeretem, mivel technikailag csodálatos és gyönyörű hangja van. Noorát is nagyon szeretem a Battle Beast-ből, mert ő egyszerűen hihetetlen. Janis Joplin... Rengeteg, csodás énekesnő van, akik folyamatosan inspirálnak, amikor látom vagy hallom őket, és akik arra ösztönöznek, hogy megpróbáljak fejlődni és jobbá válni a saját énekemben."

– tette hozzá.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása