Március 4-én ért véget a várakozás, ugyanis boltokba került a Sabaton vadonatúj, sorban tizedik nagylemeze, a The War To End All Wars. Maga a korong továbbra is az I. világháború eseményeivel foglalkozik, mivel elmondásuk szerint a The Great War debütálása után, számos olyan esemény maradt még a tarsolyukba, ami mindenképp megérett egy további albumra.
Nem is lehetne aktuálisabb a Sabaton lemeze, tekintve az Ukrajna és Oroszország marakodására, az újdonság pedig tartogat magában olyan sorokat, melyek kísértetiesen előrevetítik az újabb háború közeledtét. A Sabaton korunk egyik olyan csapata, amelyhez nem kell különösebben nagy elvárásokat fűzni, hiszen rendre hozzák a kötelezőt, a fanok pedig pontosan tudják, hogy mire számíthatnak, amikor új kiadványt jelentenek be.
A svédek mérsékelten hívei az újításoknak, általában ugyanaz a koncepció uralkodik a lemezeken, ez idáig pedig relatív jól is működött a képlet, amivel felruházták a zenekart. A The War To End All Wars esetünkben most nem az a kategória, ami elejétől a végéig megvan pakolva himnuszokkal, mondanivalóval viszont annál inkább. Az előző lemezükön több ízben is észrevettem, hogy egyes dalok egy korábbi nóta foszlányait viselik magukon, és ez kissé visszadobta a lelkesedésem, ugyanakkor egy bizonyos szinten ez már megszokható a csapattól.
A lemezt nyitó Sarajevo többnyire narrációs megoldása nekem nagyon tetszett, tökéletes kezdés, habár egyáltalán nem erre számítottam, de végtére is elégedett vagyok. Kellett azért az a bizonyos második alkalom, amikor újra, elejétől a végéig meg kellett hallgatnom a lemezt, mivel az első benyomás nem a legjobban sült el. A dalok többségét egyenesen érdektelennek tartottam, majd miután többször is nekifutottam, rájöttem, hogy folyamatosan olyan apró részletek színeződnek ki előttem, melyek teljesen más képet festenek a dalokról.
A Dreadnought feltétel nélkül megfogott, a Stormtroopers valamint a The Unkillable Soldier viszont pontosan az a kategória volt, ami elsőre nem volt valami nagy durranás. A Hellfighters továbbra sem lett a kedvencem, a lemez további részére azonban továbbra sincs panaszom. A Race To The Sea a lemez legkiemelkedőbb darabja, tipikusan az a tétel, amit együtt lehet énekelni a közönséggel a koncerteken. Az őt követő Lady Of The Dark sem egy elhanyagolható tétel. Maga a tétel egyébként Milunka Savić történetét veszi górcső alá, aki leleményes módon vette át bátyja helyét a seregben.
A The Valley Of Death-ről azonnal egy korábbi daluk jutott eszembe, vagy talán kettő is, ezen kívül pedig nem is sikerült kellően megbarátkoznom vele. A zárótételként szuperáló Versailles hasonló keretek között építkezett mint a lemezt nyitó Sarajevo; ugyancsak narrálva hallhatjuk a jegyzett szöveget, a refrénnek nevezhető szösszenetnyi ének pedig tökéletesen kiegészíti azt.
A Sabaton ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, letették az asztalra a tananyagot, ugyanakkor félő, hogy a The War To End All Wars messze el fog törpülni a The Great Warral szemben, melyen teljességgel zsúfolódnak a slágerek. A banda tizenegy nóta keretén belül tűzte tollvégre egy háború végét, illetve annak menetét, habár az utolsóként felcsendülő Versailles-ban elhangzik egy ominózus mondat, melynek hallatán akarva-akaratlanul is a hideg futkos az ember hátán.
„A háború soha sem fog teljesen elpusztulni. Fejlődni és változni fog. A háború előbb visszatér, mint gondolnánk”.
– hallhatjuk.
Joakim Bordénék egyébként napokkal a lemez megjelenése előtt tettek közzé egy határozott posztot, mintegy reagálva az orosz-ukrán viszályra, hangsúlyozva, hogy volt már elég vérontás a történelem során, semmi szükség újabbra, az emberiségnek pedig sokkal inkább tanulnia kellene a múltbéli hibákból mintsem megismételni azt.
Előadó: Sabaton
Album: The War To End All Wars
Kiadó: Nuclear Blast
Megjelenés: 2022. 03. 04.
Értékelés: 8/10
Dallista:
1. Sarajevo
2. Stormtroopers
3. Dreadnought
4. The Unkillable Soldier
5. Soldier Of Heaven
6. Hellfighters
7. Race To The Sea
8. Lady Of The Dark
9. The Valley Of Death
10. Christmas Truce
11. Versailles
