Korábban már beszámoltunk arról, miszerint Seventh Rum of a Seventh Rum címmel készült el az Alestorm új lemeze, mely kiadvány a 2020-as megjelenésű Curse Of The Crystal Coconut utódjaként szuperál.
Korábbi lemezükkel tudatosan botránkoztatták meg a fanokat és a kritikusokat, most azonban úgy vélik, hogy egy sokkal értékelhetőbb kiadványt sikerült összekalapálniuk.
„Ha azt hiszed, hogy mindaz amit 2014 óta kiadtunk abszolút szemét, akkor ezt az albumot imádni fogod! 77%-al több, óriási metálriffet és epikus zenekari kalandot töltöttünk a dalokba, és mindez valóban jól hangzik. (...)”
– fogalmaztak közösségi oldalaikon.
A Seventh Rum of a Seventh Rum egyébként a maga tizenegy dalával június 24-én tölti fel a lemezboltok polcait, a vendégek között pedig felbukkan többek között Patty Gurdy is, valamint a Hellscore nevezetű a capella kórus is.
Dallista: