2020-ban publikálta bemutatkozó nagylemezét a Király Anna vezette Mezmerized. Az Electrolyze címet viselő kiadvány futótűzként aratta sikereit, így nem is volt kérdés, hogy a csapat rövidesen neki lát majd következő albumának tervezéséhez. Kritikát egyébként ITT olvashatsz, ha még nem vagy képben a bandával.
Jó hír, hogy a zenekar most végre hírt adott magáról és a készülő lemezről, amit Evolution címmel 2023-ban terveznek boltokba küldeni. Ez azonban nem minden! A srácok ezúttal is terveznek egy középlemezt, ám mivel a járványhelyzet sok mindent befolyásolt Annáék most a fanok segítségét kérik, mivel az elmúlt időszakban két európai turnét is le kellett mondaniuk, ez pedig sajnos pénzügyi veszteséghez vezetett.
De természetesen minden gondra van megoldás, a kis csapat pedig már el is indította kampányát, melynek jóvoltából segíteni lehet nekik a lemez megvalósulásával kapcsolatban – ezen a linken tudsz adományozni.
A zenekar tervei szerint, még idén megjelenítik a már fent is elhangzott középlemezt, amit a tél folyamán terveznek publikálni, az új lemezről pedig annyit lehet tudni, hogy legfeljebb 12-13 dalt terveznek rögzíteni, melyek sokkal vadabb irányba haladnak mint az előző korong tételei, ám a fülbemászó dallamokból ezúttal sem lesz hiány.