Feloszlott a Tristania!

tristania_1.jpg

A norvég származású Tristania egyike volt azon zenekaroknak, akik sok más bandához hasonlóan az operás énekkel tették le névjegyüket a palettán. A doom- és gothic metálban utazó formációnak kiemelkedő alakja volt Vibeke Stene énekesnő, aki 2007-ben hagyta el a bandát, hogy énektanárként folytathassa karrierjét.

Az alapítótagok között azonban az a Morten Veland is megtalálható, aki 2000-ig volt tagja a csapatnak, majd stílusosan Sirenia néven hozta létre saját bandáját, mellyel tovább vitte a megálmodott zenei elképzeléseit.

A zenekart 2007 óta Mariangela Demurtas énekesnő vezette, azonban az elmúlt időszakban egyre több más projekt részese lett, így nem is olyan meglepő, hogy a legutolsó Tristania-lemez 2013-ban került boltokba, és a Darkest White címet kapta. A zenekar 2019-ben jelentette be, hogy szünetre vonulnak, a mai nap pedig hivatalossá tették, miszerint végleg pont került huszonhatéves történetük végére.

A zenekar egy hosszas búcsúposztban köszönt el a fanoktól, hangsúlyozva, hogy nagyon hálásak, amiért közel három évtizedig velük voltak és folyamatosan inspirálták őket a folytatásban.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása