Historias Que Cantar címmel kerül majd boltokba Tete Novoa vadonatúj szólólemeze, melynek kapcsán egy dokumentumfiln-sorozatot is elindított a Saratoga frontembereként is ismert előadó. A zenész a Maldito Records égisze alatt hozza ki az új lemezét, amelyhez most már hivatalos dátum is érkezett, mi több, rövidesen újabb kislemez fog debütálni a kiadványról.
Az április 28-án érkező korong borítója már ismert, a dallistája azonban egyelőre ismeretlen, annyit viszont tudni lehet, hogy Evil Machine címmel fog megérkezni a Somos című dal utódja, méghozzá március 1-én. A dalhoz egy vagány klipet is forgatott Tete és csapata, ennek mivoltába enged most bepillantást sorozata második felvonásának harmadik epizódjában.
A részből kiderül többek között, hogy Tete mindig is rajongott a zenéért, amióta először ragadott mikrofont azóta konkrétan képtelen letenni azt. Bepillantást nyerhetünk emellett a kezdetekbe is, ugyanis a képsorokon egy 2001-es keltezésű felvétel is megelevenedik Tete első csapatát bemutatva, amelyet még tinédzserkorában alapított barátaival, miközben meghatódva folyamatosan arról mesél mi mindent jelent számára a zene és az éneklés.