Powerwolf – Interludium (2023)

By: Sarok Bettina 2023. ápr 16.

Különleges lemezzel jelentkezett április 7-én a német Powerwolf, banda ugyanis amellett, hogy kilenc, részben vadonatúj slágert tárt a nagyérdemű elé, továbbra sem állt le azon hadműveletével, mely szerint izgalmas kihívás más előadók szemszögéből hallani a saját legendás szerzeményeiket.

A legutóbbi Missa Cantorem során már megjegyeztem, hogy bár elsőre és talán még második alkalommal is érdekes volt szemügyre venni a feldolgozásokat, a harmadik-negyedik alkalom azonban már nemcsakhogy erőltetett, de egyenesen felesleges is. Úgy fest, Dorn Attiláék egészen másként gondolják ezt, sőt mi több, szüntelenül élvezik is. Sajnos ez a sorozatos szórakozás rendesen csorbát ütött az új dalok készületeire, hovatovább úgy hiszem, hogy a banda kicsit belezavarodott a saját kultuszába, mintha már nem lenne mit überelniük, éppen ezért újrahasznosítják a már meglévő anyagokat, amit ügyesen igyekeznek elrejteni, több-kevesebb sikerrel.

Az Interludium színültig tele van kecsegtető dalcímekkel, melyek láttán az emberben már kialakul a tökéletes kép arról, hogy valószínűleg ezek most nagyot fognak ütni, hát ütnek is olyan értelemben, hogy a lecsekkolás után, mintha fejbecsapnának bennünket egy vaslapáttal, olyannyira nem hisszük el, amit hallunk – na így ütnek ezek a szerzemények.

Az eddigi lemezeikkel ellentétben engem már a Call Of he Wild sem győzött meg úgy ahogyan azt vártam volna, vannak rajta jól eltalált szerzemények, de a Powerwolf esetében mindig a teljes lemez volt a mérvadó, most azonban ez volt az első alkalom, amikor pusztán néhány dal ragadt meg bennem ténylegesen. Kétlem, hogy a zenekar elfáradt volna, hiszen az a fajta power-metal, amit képviselnek egyedi és megismételhetetlen, valósággal utánozhatatlan; de akkor mégis hol keresendő a bibi?

A lemez a keleties, folkos ívekkel megszórt Wolves Of War című dallal nyitja a show-t, amelyben egyébként belecsempészték a szokásos, Powerwolf-ra jellemző harangszót is. Egy tipikus Powerwolf-slágert köszönthetünk a dal képében, amiben szokás szerint csak úgy hemzsegnek a rímek, a címhez méltón pedig egy háborús motívumokkal megspékelt csatadalt hallhatunk. Micsoda véletlen, hogy a háborús, csatázós dalt pont az a Sainted By Storm követi, amely erősen hozza a Sabaton-t, – simán elképzelhető egyébként Joakim Brodénék darabjaként is –, mégis a farkasok egy modernebb oldalát mutatja meg, ami még az új hatások ellenére is hű marad az eredeti ösvényhez.

A My Will Be Done pontosan azt képviseli, amit a Powerwolf már a kezdetek óta csinál, merthogy alap dolognak számít, hogy a szerzeményekben latin nyelvű sorok is helyet kapnak, és ha ezek esetleg valamilyen úton-módon lemaradnak, akkor már adja a magát a félelem, hogy ez már úgy nem is az igazi. A My Will Be Done testesíti meg mindazt, amiért anno beleszerettünk a farkasok muzsikájába, és őszintén szólva jó érzés kapni egy keveset az ősi farkaserőből, tekintve, hogy az új dalok többsége, amolyan kísérleti jelleggel bír, azt pedzegetve, hogy vajon mi minden fér még bele abba a képletbe, ami már évtizedek óta töretlenül működik.

Az Altars Of Fire is egy olyannyira tipikus farkas-himnusz, hogy már pörögnek is a címek a fejünkben, hogy mely korábbi dalok elemeit tartalmazza, mondjuk személy szerint nekem leginkább az Incense & Iron-ra hasonlít. Ugyancsak ismerős dallamokkal operál a Wolfborn és a Living On A Nightmare is, utóbbi esetében is több dalt fel lehetne sorolni összevetés gyanánt, míg a Wolfborn azért inkább nevezhető újnak, mintsem eredeti másolatnak.

Tény, hogy a banda sosem fogja levedleni magáról azt, amitől a Powerwolf Powerwolf tud lenni, és ez természetesen így van jól, hiszen édes kevés zenekar képes hű maradni önmagához, és persze ahhoz, amit évtizedek alatt sikerült felépíteniük; ugyanakkor az sem kérdéses, hogy az elmúlt években Dorn Attiláék nyitottabbak lettek az újra, egyre merészebben kacsingatnak más aspektusok felé, egy bizonyos fűszer azonban kifogyóban van a konyhájukban, amit szerintem villámgyorsan vissza kellene szerezniük. Az elmúlt időszakban megfigyelhettük, hogy a srácok karrierje egyre inkább felfelé ível, éppen ezért nem tanácsos kútba dobni a hitelességüket csak azért mert mindenáron ki akarnak adni valamit, ami nem túl ötletes, (az új lemeznek meg még ugyebár nincs itt az ideje) egy valami azonban továbbra is kétségtelen, méghozzá, hogy az elmúlt években bizony a Powerwolf szolgáltatta a legjobb lemezeket a power-metal jegyében!

A banda sajnos rendesen elkalandozott az évek során, hiszen több feldolgozáslemezt dobtak piacra a saját dalaikkal, mint amennyi új lemez napvilágot látott, a mostani feldolgozások bár értékesek és felettébb jól sikerültek, most nem igazán érzem azt, hogy be kellene számolnom róluk, hogy tetszik-e vagy sem azt mindenki döntse el egymaga, hiszen ahány ember, annyi álláspont.

Dallista:

1. Wolves Of War
2. Sainted by the Storm
3. No Prayer At Midnight
4. My Will Be Done
5. Altars On Fire 03:48
6. Wolfborn 03:14
7. Stronger Than The Sacrament
8. Living On A Nightmare
9. Midnight Madonna
10. Bête du Gévaudan
11.Werewolves Of Armenia (Performed by WIND ROSE)
12.Reverent Of Rats (Performed by MYSTIC PROPHECY)
13.Dancing With The Dead (Performed by ANNISOKAY)
14.Call Of The Wild (Performed by RAGE)
15.Venom Of Venus (Performed by AD INFINITUM)
16.Stossgebet (Performed by EISBRECHER)
17.Fire & Forgive (Performed by ELECTRIC CALLBOY)
18.Armata Strigoi (Performed by WARKINGS)
19.We Are The Wild (Performed by LORD OF THE LOST)
20.Night Of The Werewolves (Performed by UNLEASH THE ARCHERS)
21.Wolves Of War (Orchestral Version)
22.Sainted by the Storm (Orchestral Version)
23.No Prayer At Midnight (Orchestral Version)
24.My Will Be Done (Orchestral Version)
25.Altars On Fire (Orchestral Version)
26.Wolfborn (Orchestral Version)
27.Midnight Madonna (Orchestral Version)
28.Bête du Gévaudan (Orchestral Version)