Felettébb rémisztő eset történt nemrégiben a Mägo de Oz valenciai koncertjén, a rajongók többsége ugyanis kövekkel dobálta a zenekar gitárosát, Jorge Salánt. A koncert egyébként sem indult zökkenőmentesen, ugyanis az időjárási viszonyok sem voltak kielégitők, a vihar végett ugyanis mindösszesen három dal után lefújták a bulit, amire pluszban rátett egy lapáttal az, hogy a közönség elkezdett követ dobálni a színpadra, nem titkolván, hogy a célpont a gitáros.
„A felém repülő kő szimbolizálja a kulturális szint kudarcát, ami egy olyan undorító Spanyolországra emlékeztet, amely nem csak a kultúrával bánik rosszul, de az emberekkel is. Nagy kár, hogy a három dal alatt, amit el tudtunk játszani egyszer sem tudtatok eltalálni, barmok.” – kommentálta az esetet közösségi oldalain Jorge Salán, aki egyébként kihívta a támadóit a backstage-be, hogy akkor tessék szemtől szembe elmondani, hogy kinek mi a gondja.
Salán elmondása szerint, ez az incidens nemcsak a zenészekkel szembeni tiszteletlenség legallja, de maga a közösség és annak kultúrájának bemocskolása, aminek voltaképp pontosan az lenne a feladata, hogy értékelje és tisztelje a művészeket.
„Régóta feladtam a Mägo de Oz követését, mivel már nem tetszik a zenekar, viszont egyszer sem jutott eszembe elmenni egy koncertre és bojkottálni azt, csak azért, mert már nem szeretem őket. Ha nem tetszik egy banda, nem kell menni koncertre, ennyi” – hangsúlyozta egy hozzászóló, amolyan támogató jelleggel.