Carolina Bertelegni: „Tisztában vagyok vele, hogy az énekesnői mivoltom előítélettel jár”

350370965_805429921292388_8417795181507451664_n.jpg

A közelmúltban került boltokba az olasz Never Obey Again debütáló lemeze, ami a The End Of An Era elnevezést kapta. A tapasztalt zenészekből álló formáció temérdek pozitív visszajelzést kapott a lemez kapcsán, amit a kritikusok is alátámasztottak, ugyanis igen sokszínű alkotással rukkoltak elő.

A zenekar énekesnőjét a Femmetal kapta mikrofon végre, nyilatkozatában pedig nemcsak arról alkotott véleményt, hogy mely dalok révén érdemes ismerkedni a zenekarral, de arról is szót ejtett, hogy érte-e valaha bármiféle szexista megjegyzés vagy egyéb megkülönböztetés pályafutása során, amire egy igen kemény, és őszinte válasszal reflektált.

„Őszintén szólva, szerencsésnek mondhatom magam, amiért 100%-ban a banda tagjának érzem magam. Talán ez annak tudható be, hogy sokkal inkább viselkedek férfiként, mintsem nőként. Haha! Viccet félretéve, még ha jól is érzem magam, tisztában vagyok vele, hogy az énekesnői mivoltom rengeteg előítélettel jár.” – vallja Carolina Bertelegni.

Az énekesnő persze kitért arra is, hogy bár jó érzés egy zenekar tagjának lenni, ennek mindenképp vannak árnyoldalai, még ha ezt a külvilág nem is igazán sejti.

„A banda férfitagjai olykor kicsit kívülállónak látnak, és nem mindig figyelnek rád. Ráadásul nem könnyű megmutatni a tehetségedet, úgy, hogy a legtöbben azt hiszik, hogy csak azért érhettél el célokat az életben, mert dögös a tested és csinos az arcod. Lehet, hogy ez egy népszerűtlen válasz, de el kell mondanom, hogy olykor pont a mi hibánk, hogy nem figyelnek ránk.” – folytatja.

Carolina kitért arra is, hogy szerinte mi a baj a legtöbb énekesnővel:

331580274_967513877951260_3462157613896271381_n.jpg

„Bizonyos esetekben az énekesnők teljesen el vannak kényeztetve. Azt hiszik, hogy nekik pusztán annyi a feladatuk, hogy énekelniük kell, azonban, ha tagja vagy egy zenekarnak, ez annál sokkal többről szól. Programozás, tervezés, izzadás a felszerelés be- és kipakolásakor. Hiszek a női egyenjogúságban, ahogyan az alaptalan patriarchizmus elleni küzdelemben is, viszont azt hiszem, hogy az egyenjogúságnak velünk együtt kell kezdődnie.” – osztja meg gondolatmenetét, hozzátéve:

„Nincs azzal baj, ha elkényeztetnek, végtére is nők vagyunk, de mivel pokolian erősek vagyunk kívül-belül, ezért az is jó, ha mondjuk fizeted a számlát, megmozdítasz néhány hangszórót, és ha tudod, hogyan kell összekapcsolni a mikrofont – vajon mit szólnának ehhez a férfiak?” – fogalmaz.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása