Never Obey Again – The End Of An Era (2023)

170348.jpg

Amikor az ember azt hinné, hogy meglepetések már nem érhetik, szép sorjában előbukkannak jobbnál jobb feltörekvő csapatok, akik amellett, hogy igyekeznek besorolni magukat egy adott közegbe, gondoskodnak arról, hogy mégis valami egészen új színt fessenek a palettára, valami olyant, ami egyedülállóvá teszi őket.

Sajnos napjainkban elmondható, hogy bizonyos szempontból nem feltétlenül lehet újat alkotni, hiszen a metal minden egyes alműfajában fennáll egy bizonyos hierarchia; vannak az alkotók és vannak a követők, majd azok, akik ezek összességét valami úton-módon csiszolták és továbbfejlesztették az évek során.

Szeptember 22-én került boltokba a milánói Never Obey Again debütálólemeze, ami a The End Of An Era elnevezést kapta. Furcsának hathat, hogy egy debütlemez ilyen címmel kerül napvilágra, noha az üzenete kétség kívül tükrözi a napjainkban dúló háborúkat és katasztrófákat. A dalok is egytől egyig komoly üzenteket hordoznak, céljuk pedig kivétel nélkül az, hogy teljes mértékben magukba szippantsák a hallgatókat, és együtt lélegezzenek a szövegekkel.

Noha maga a zenekar még undergroundnak számít, tagságát mégis öt tapasztalt zenész alkotja, akik most együttes erővel találták meg igazi útjukat a metalzene igen mély labirintusában. Precizitás, karizma, drámaiság, súlyos riffek, elektronikus dalbetétek számos zenekar jellemvonására vonatkozhat, a Never Obey Again is ezen eszközök egyvelegével dolgozik, zenéjük azonban mégis más, egy olyan forgatókönyv, ami kortárs, kicsit talán még ismerős is, de mégis egy olyan történet lapjait vetíti elénk, amit még nem ismerünk.

Elképesztő kontraszt uralkodik a lemezen, hiszen már a borító alapján el lehet kezdeni filózni azon, hogy vajon milyen dalok bújnak meg a vizualizáció alatt, noha a tartalom végül ismerteti, hogy kicsit sem azt kapod, amire számítasz. Az ének kapcsán például kicsit sem az Elize Ryd-féle csipogásra kell készülni, de még a Maria Bring-re jellemző sikolyokat sem érdemes tűkön ülve várni, mivel ilyesmi nem fogrdul elő a The End Of An Era dalaiban. Mindezek helyett Carolina minőségi, magabiztos egyben sokszínű hangszíne képezi mindennek az alapját, mindenféle erőltetett túlzás nélkül. Maga a lemez is mellőzi a felesleges tölteléket, mi több, érzékelteti, hogy a modern elemek itt pusztán kiegészítők, minden terep a gitároké és az éneké.

Ha valaki, akkor én egészen biztosan azon népes tábort erősítem, amely cseppet sem ugrál azért, amikor a popzene elkezd beleivódni a metálba, valamiért mégis meghallgatom az Amaranthe, a Phantom Elite, sőt még a Within Temptation új zenéit is, miközben borsódzik a hátam az egész cirkusztól. A Never Obey Again azonban most megmutatta, hogy mindent lehet mértékkel és ízlésesen csinálni, pusztán kellő ügyesség kell hozzá.

roberto_vinciguerra_502994.jpg

Persze továbbra is fennáll a kérdés, hogy lehet-e még olyant mutatni a világnak 2023-ban, amire nem vágjuk rá kapásból, hogy ezt már xy elsütötte x évben, egyúttal szolgálhat-e új zenekar valami olyan plusszal, ami miatt a későbbiekben izgalomtól fűtve várhatjuk az újabb és újabb alkotásokat. A válasz persze mindig szubjektív, noha aki híve a nyitottságnak és még vevő is az újra, az egészen biztosan nem fog csalódni, ha megismeri a Never Obey Again munkásságát.

A lemez címadójaként fogadó The End Of An Era gyakorlatilag hangot ad a képnek, az egyébként kicsivel több, mint egy perces intro életre kelti a borítót, amit a középtempós mégis masszív The Storm vált fel. A modern elemekkel megtámogatott Toxic Feelings szállítja a legsúlyosabb riffeket, szóval nem kell beszarni, a modern elemek valóban apró kiegészítők, nem dominálják le a dalokat, melyek kivétel nélkül gitárközpontúak, ráadásul a dobok is olyan erővel szólnak, hogy könnyedén kivehetők.

A Stronger-ben egész egyszerűen csak Carolina hangjára érdemes figyelni, aki kiválóan ugrál pokolból a mennybe, és ha minden pop-metal banda ilyen énekesnővel futna, mint amilyen ő, akkor semmi bajom nem lenne az egész kategóriával. Hasonló történet a Wake Up címen futó dal is, amely ugyancsak kőkemény riffekkeloperál, nem beszélve az énekesnő erőteljes hangjáról, ami földöntúli karaktert ad az egész nótának.

A 9:45 minden kétséget kizáróan a lemez egyik legkiemelkedőbb dallamát szállítja, annyira mainstream, amennyire csak lehet, és ez pont így van jól. A lemezt záró tétel egy feldolgozás lett, a mindenki számára jól ismert Zombie című alkotásnak az évek során születtek már jó és kevésbé jó megközelítései, noha nekem az eredeti sosem tartozott a kedvenceim közé, sőt egyenesen untam, hogy mindig mindenhol felbukkan. Az olasz srácok révén azonban most egy teljesen új formát kapott a tétel, így ha esetleg ezt a változatot is berántanáka  rádiók, akkor egészen biztosan nem váltanék csatornát.

Valamikor a nyár folyamán jutott el hozzám a lemez, és azóta többször is lepörgettem, és minden minden egyes alkalommal azon kaptam magam, hogy egyre gyakrabban maradnak meg bennem mozzanatok a dalokból, ráadásul cseppet sem válnak unalmassá, sokkal inkább a replay gombért kiáltanak. Többszöri hallgatás után is egyértelmű, hogy lehetetlenség skippelni a dalokat, mert ezek együttesen alkotnak egy kerek egész történetet. Számtalan debütlemezt hallottam már az évek során, idén többet is, és ha csak az idei évet veszem górcső alá, akkor tökéletesen kirajzolódik, hogy engem egyelőre a Never Obey Again tudott ezer százalékban megnyerni magának. Na persze messze még az év végi összegzés, viszont ha az érzékeim nem csalnak, akkor ez a lemez egészen biztosan taposni fogja a top5-öt az fix, csak így tovább srácok, soha rosszabb folytatást!

roberto_vinciguerra_062718.jpg

Dallista:

1. The End Of An Era
2. The Storm
3. Toxic Feelings
4. Take Care Of You
5. Stronger
6. Wake Up
7. Underdog
8. What If
9. 9:45
10. Zombie (The Cranberries cover)

Album: The End Of An Era

Előadó: Never Obey Again

Kiadó: Scarlet Records

Megjelenés: 2023.09.22.

Értékelés: 10/10

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása