Kevés olyan banda van, amely elsőre meg tud nyerni magának, általában többszöri hallgatás után sem tudok dűlőre jutni egy-egy zenekarral, na de amikor az első benyomás a lehető legjobban sül el, akkor egyértelmű, hogy azt a csapatot többé már nem engedem el , de akaratomon kívül is magas elvárások elé helyezem.

Egy véletlennek köszönhetem kis kalandomat a Varg zenekarral, de ez egy minden tekintetben szerencsés véletlen volt, hiszen azóta is részesei az életemnek. Megszámolni sem tudom hányszor pörgettem le a lemezeiket, a Wolfskult és a Guten Tag abszolút favorit, nem beszélve a debütáló Wolfszeit-ról, amit 2019-ben újra felvettek, a dalok pedig az új formában még jobban ütnek – noha az eredeti nyersességének is megvan a maga esszenciája. A 2016-os megjelenésű Das Ende Aller Lügen is sokat pörgött az elmúlt években, aztán jött egy hosszabb szünet, ami nem feltétlenül a pozitivitás jegyében zajlott, hiszen új lemezről szó sem esett – erre egyébként is 2020-ig kellett várni.

A srácok afféle „vissza a gyökerekhez” módra harangozták be a Zeichen című lemezt, amelyen már egy új üdvöske, a Fylgja néven ismert énekesnő is részese lett a zenekar új fejezetének, amellyel egy teljesen új időszámítás vette kezdetét. Visszatérve erre a vissza a gyökerekhez témához: talán annyit tudnék hozzáfűzni, hogy ha a tematikát nézzük akkor valóban kijelenthetjük, hogy történt egy nagyobb ívű visszakacsintás a vikinges témákhoz, az utóbbi években ugyanis 90%-ban a farkasokról szóltak a dalok, de korábban is akadt példa vikinges és egyéb pogány nótákra. A Zeichen óta ismét egy vikinges kaland vette kezdetét, a tagok lecserélődésével pedig a hangzás is merőben változott.

Az egyetlen dolog, ami emészthetetlen számomra, hogy a zenekar egyes oldalakon female fronted besorolást kapott, ami egészen abszurd. Tény, hogy az énekesnő a mostani lemezen sokkal nagyobb szerephez jutott, de ettől még nem változott meg a hierarchia, korábban is volt tiszta ének a Varg dalaiban, s az, hogy most egy énekesnő csapódott hozzájuk még nem feltétlenül teszi őket female fronted bandává, mondjuk az is hülye volt, aki egyáltalán kitalálta ezt a kategóriát, na de lapozzunk.

A lemezt nyitó Immer Treu nem feltétlenül tudott elsőre meggyőzni, noha kellemesen dallamos, a dobok petárdaként szólnak, normál esetben azt mondanám, hogy kifogástalan nóta, de azért kellett az a többszöri hallgatás, hogy megkedveltesse magát velem. Apró újítások mindig is jellemzők voltak a farkasokra, most azonban kifejezetten jót tett nekik, hogy be mertek vállalni ekkora kaliberű változást, ami óriásit emelt a hangzáson. Valójában a teljes lemez kapcsán elmondhatom, hogy nagyon is kellett a többszöri meghallgatás, mert egyszerűen nem akartam elfogadni, hogy szinte hidegen hagy a lemez, holott cseppet sem unalmas, sokkal inkább filmszerűen izgalmas.

A Schildmaid egyértelműen a "régi" Varg-ra emlékeztet, a spiritusz mindenképp megvan benne, azonban a lemeznek van egy B oldala is, ahol vendégek teszik hozzá a magukét a friss nótákhoz. Na most könnyen lehet, hogy én leszek az újságírók legszemetebb láncszeme, viszont sajnos ki kell mondanom, hogy akármikor meghallom az Alestorm Christpher Bowes-át énekelni, rajtam valamiért eluralkodik a röhögőgörcs, és egyszerűen nem tudom komolyan venni az embert, akinek már a fizimiskája is egész egyszerűen kacagásra bír. Nos, ő tolmácsolja nekünk a Schildmaid-ot a B lemezen és hát maradjunk annyiban, hogy nem ez lett a kedvencem.

Az énekesnő művésznevét viselő Fylgja minden eddiginél jobban kiemeli Fylgja és Freki kettősét, a Viking és a Valkűr-féle kontraszt egyébként több dalnak is kiemelkedő mélységet ad, itt pedig arra is felfigyelhetünk, miként vált családi vállalkozássá a Varg, ugyanis a Fylgja utolsó sorait Freki fia énekelte fel, akiről elmondható, hogy az a bizonyos alma nagyon nem esett messze a fától.

A Tyr pontosan úgy szól, ahogyan azt az ember elvárná, dallamosságban még az Amon Amarth-ot is megidézi, ezzel pedig tulajdonképpen meg is érkezik a lemez, kár, hogy az elején a kibontakozás kissé döcögősebbre sikeredett. Megmerem kockáztatni, hogy a Tyr-ben szólnak a legjobban a gitárok, végre berobban az a fajta fajsúlyosság is, ami oly jellemző a zenekarra. A lemez egyik legjobbjának azonban egyértelműen az Eisenseite című dalt kiáltanám ki, pedig a maradék nóták még bőven okoznak katarzis alapú pillanatokat.

A Járnsíðasleið az Eisenseite című dalt hivatott felvezetni, amelynek során egy vérbeli vikinges történetnek lehetünk részesei, maga a dal egyébként igen fülbemászó dallamokkal szuperál, vokálisan különösen kiemelkedő, a lemez B oldalán egyébként Heri Joensen csatlakozik másodénekesként a nótába, ami viszont kevésbé mozgatja meg a hallgatót. A Hammer esetében nekem sokkal inkább átjött a B oldalon szereplő, az Ektomorf közreműködésével megfűszerezett változat, noha kétségtelen, hogy mind két verzió rendesen megmozgatja a nyakizmokat.

A Siegreiches Heer továbbra is hozza az elvárt színvonalat, a folkos ívű refrén kiválóan prezentálja azt a fajta fejlődést, amin keresztül ment a banda, miközben továbbra is a nyers pogány metál képezi az egész nóta gerincét. A lemez B oldalán például a Korpiklaani frontembere teszi tiszteletét a dalban, aki tényleg csak hozzátenni tud a szerzeményhez.

A lemezt záró Ewige Wacht a lehető legkorrektebben zárja a hanghordozót, hiszen mégiscsak a lemez egyik legepikusabb daláról beszélünk, noha ez esetben is sokkal inkább a B oldalon szereplő képes hatást gyakorolni a hallgatókra. Már a kezdeti dallamok is egy győztes csata szellemét idézik, de ha valamire tényleg érdemes emlékezni erről a lemezről, akkor egészen biztosan a refrénként funkcionáló kórusbetétek érdemlik ki az első helyet, hiszen olyan szintű mélységet adnak a dalnak, amit az eredeti változatban sajnos sem Freki eget rengető bömbölése, sem pedig Fylgja Valkűr altja vagy épp szopránja nem képes megugrani. Tanácsosabb lett volna startban a Forndom közreműködésével felvenni, merthogy piszkosul el lett találva az összhang az egyszer biztos.

Azt hiszem, hogy a sokadik feltérképezés után, már bátran kijelenthetem, hogy ezúttal sem csalódtam a zenekarban, noha továbbra sem 100%-os a lemez, panaszra még sincs okom, hiszem amellett, hogy Varg-lemezeket egyenesen utálok lepontozni, idővel jómagam is sikeresen felfedezem azokat az apró pontokat, amikre első nem sikerült felfigyelnem. Három évnek ezelőtt a Zeichen-t tartották a legjobb lemezüknek, amit sikeresen megfejeltek az Ewige Wacht-tal, és ha mondjuk most egy random sorrendet kellene felállítanom, már kétlem, hogy a Zeichen az élen robogna a mostani és korai lemezekkel szemben, merthogy az Ewige Wacht mérföldekkel jobb lett, de még mindig hiányérzetem bizonyos dolgokkal kapcsolatban.

A dallista:

01. Immer Treu
02. Schildmaid
03. Weltenfeind
04. Fylgja
05. Tyr
06. Járnsíðasleið
07. Eisenseite
08. Hammer
09. Morgenrot
10. Siegreiches Heer
11. Ewige Wacht

Album: Ewige Wacht

Előadó: Varg

Megjelenés: 2023.10.13.

Kiadó: Napalm Records

Értékelés: 9/10