Tavaly szeptemberben jelent meg a Grymheart bemutatkozó lemeze, ami a Hellish Hunt elnevezést kapta (kritika ITT). A Kovács Gábor vezette együttes mondhatni a 2018-ban leköszönő Wisdom extrémebb formája, noha kétségtelen, hogy páratlan profizmus társul mindkét alakulathoz.
A zenekar nem titkoltan mielőbb el szeretne készülni az utánpótlással, idén azonban a színpadokra is feltornázzák magukat a nagyérdemű legnagyobb örömére. Csak, hogy ne feledkezzünk el a tavaly ősszel debütált zseniális alkotásról, a formáció Hellbent Horde című dalához most egy dalszöveges kisfilm került megosztásra, melynek köszönhetően több új rajongót is bezsebelt magának a formáció.