Illumishade – Another Side Of You (2024)

406705768_866124121639375_7037220060868788304_n.jpg

2020-ban kovácsolódott össze az Illumishade nevezetű zenekar az Eluveitie tagjainak jóvoltából. Első lemezüket még rögtön az évben piacra dobták, amely egyfajta üstökösként robbant be a köztudatba. Az ECLYPTIC: Wake Of Shadows című lemezük több, mint kellemes hallgatni való volt, mindazok ellenére is, hogy a bevezetés és a befejezés közötti tárgyalást egy csomó szünettel ékelték meg, amelynek valljuk be őszintén nem sok értelme volt.

A második lemezükön ezt a fajta problémát sikerült némiképp kiküszöbölniük, vagy legalább is csökkenteniük, merthogy legnagyobb bánatunkra, átvezetők most is helyet kapta a kiadványon. Az új lemezen nem kevesebb, mint 14 dal kapott helyet, ami nyilván magába foglal egy intrót és egy amolyan átvezetőt is, maga a tartalom pedig továbbra is magas szinten űzött dallamtapadási attrakció.

Dacára a dallamos cuccoknak, jómagam nehezen barátkoztam meg a lemezzel, többszöri hallgatás után is egy megmagyarázhatatlan hiányérzet tört fel bennem, amely egyre csak mélyebbre ültette a magját annak, hogy az első lemezükkel ellentétben az Another Side Of You nemhogy nem előrelépés a zenekar történetében, hanem egy jókora visszaesés.

Az Another Side Of You konkrétan felér egy középszerű poplemez szintjével, amelyet igencsak gyengécske metálos hatásokkal fűszereztek, és bár az előző lemezük is hordozza a popzene jegyeit, mégsem vonnám kétségbe, hogy metalalbumról van-e szó, mivel az ECLYPTIC: Wake Of Shadows, ha csak egy kicsit is, de súlyosabb, mint az Another Side Of You.

415300338_880166010235186_628626195805722036_n0.jpg

A frontváltás ellenére, azért előfordulnak apró súlyosságok a lemezen, amely szépen ellensúlyozza a könnyed dallamokat, és a popos hátteret, amelyet leginkább a szövegközlés, avagy az ének terén vélhetünk felfedezni. Amennyiben az intrót kivesszük a játékból rögtön egy kettős támadással találjuk szemben magunkat, az Elegy és az azt követő Enemy egyaránt mélyre hangolt, súlyos gitárokkal támogatott tételek, melyek más-más aspektussal rendelkeznek, és bár nem ezek a lemez leg emblematikusabb darabjai, mégis elég masszívak ahhoz, hogy potenciális kedvencek legyenek.

A lemezen gyakorlatilag a súlyos és a popos vonal váltja egymást, és/vagy egészíti ki egymást, sokallom azonban a lírai muzsikákat. A Here We Are-ban tökéletesen egyensúlyt teremt a két világ találkozása, míg a Cyclone egyenesen a Lacuna Coil szellemét is megidézi, itt kiváltképp tetszett a mélyre hangolt, robusztus gitárjáték, amely kiváló egyensúlyt teremt a sötétebb aspektusok és a könnyed dallamok között. A Hymn dallamai a fantasy és a filmzene elegyét szorgalmazza, egy pompás gitárszólóval kiegészülve, míg a Twily popos alapokkal és fergeteges vokális bravúrokkal pakolgatja lapjait, mígnem a második verze során befut az áhított fajsúlyosság is, amely által egy teljesen új fejezet veszi kezdetét. Megmerem kockáztatni, hogy nálam furcsa mód a Twily lett a korong abszolút befutója, holott tényleg sokadik hallgatás után sem tudtam eldönteni, hogy hányadán is állok a lemezzel.

Mint már említettem, túlzásnak tartom a lírai dalok elszaporodását, a lemezt ugyanis két darab ballada zárja, amelyek mindazon felül, hogy hasonlítanak, rendesen felborítják az addig kiválóan működő egyensúlyt. Értem én, hogy egy ballada is kell a lemezre, viszont a három valljuk be őszintén túl sok. Érdemes lett volna tartalékolni őket, és esetleg egy balladalemez formájában kiadni őket, amely nem egy csúcsteljesítmény, de az is valami.

Az idei évet tekintve egyetlen lemez sem adta magát könnyen, viszont egyikkel sem gyűlt meg a bajom annyira, mint az Another Side Of You-val. Olykor tényleg pihentetni kell a dolgokat, meg kell emészteni, majd újra és újra nekifutni. Habár sikerült végül kedvencet találni, továbbra is óriási hiányérzetem van a lemez kapcsán, nem érzem ugyanis azt a fajta lelkesedést és szabadságot, amit az első lemezük szolgáltatott. Mindazonáltal, a debüt korong valamennyivel változatosabb és izgalmasabb volt, mint a mostani alkotásuk, amelyen szinte ugyanazok az alapok és alapanyagok köszönnek rá a hallgatóra, némiképp kicifrázva.

407922737_865743255010795_665144356437848498_n_1.jpg

Dallista:

01 Enter the Void
02 ELEGY
03 ENEMY
04 In the Darkness
05 Cloudreader
06 Here We Are
07 CYCLONE
08 Fairytale
09 The Horizon Awaits
10 HYMN
11 TWILY
12 Riptide
13 Hummingbird
14 Verliebt (feat. Coen Janssen)

Album: Another Side Of You

Előadó: Illumishade

Kiadó: Napalm Records

Megjelenés: 2024.02.16.

Értékelés: 7/10

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása