Egy hónap múlva kerül boltokba a Fleshgod Apocalypse új lemeze, amely az Opera elnevezést kapta. A lemezről korábban két dalt hozott nyilvánosságra az olasz alakulat, mígnem a napokban befutott a korong harmadik kedvcsinálója.
A Pendulum és a Bloodclock című szerzemények után, az I Can Never Die című tétel került megjelenésre, s ezúttal is egy kisfilm kíséretében került publikálásra az újdonság. A lemezt nagyban befolyásolta Francesco Paoli 2021-es súlyos, hegymászás közben elszenvedett balesete, a dalok ugyanis ezt a fajta haláltáncot dolgozzák fel.
„Az emlékezet a legerősebb erő az univerzumban, mivel ez az egyetlen dolog, amely halhatatlanságot adhat nekünk. Nem lehet megtéveszteni vagy a kedvünkre formálni, hiszen végső soron azzá válunk, amit véghez vittünk, és amit az utókorra hagyunk, az hűen tükrözi majd, hogy milyen férfiak és nők voltunk.” – meséli a dalról Francesco Paoli.
„Vannak, akik nem ruházzák fel a megfelelő értékekkel a tetteiket, az azonnali haszonra koncentrálnak, és megfeledkeznek arról, hogy a döntéseik hatással vannak saját és mások életére is – főleg akkor, ha művész vagy. Fontos emlékeznünk arra, hogy minden, amit létrehozunk túlél bennünket, megvan a maga élete, és ha egyszer létrejön, mindenkié, és nincs többé ráhatásunk.” – folytatja.
„A halál bármikor bekövetkezhet, és már nincs lehetőségünk változtatni a tetteinken, amikor elmegyünk. Ami engem illet, amikor rájöttem, hogy meghalhattam volna, az egyik első gondolatom, az volt, hogy »ki vagyok én«, és »mit hagyok hátra«. Felidéztem az egész életemet, és rájöttem mennyi elszántságot, áldozatot és őszinteséget fektettem a művészetbe, és ez olyannyira büszkévé tett, hogy békében halhattam volna meg. Ezért írtuk ezt a dalt, amely nem más, mint egy dicsőséges himnusz mindazoknak, akik a lehető legtisztább módon kötelezik el magukat a művészet mellett.” – fejezte.
Dallista:
1. Ode to Art (De' Sepolcri)
2. I Can Never Die
3. Pendulum
4. Bloodclock
5. At War with My Soul
6. Morphine Waltz
7. Matricide 8.21
8. Per Aspera Ad Astra
9. Till Death Do Us Part
10. Opera