2010-et írtak a naptárak, amikor boltokba került a német Scorpions vadonatúj lemeze, a Sting In The Tail. Ahogyan az várható volt, a német veteránok kérdés nélkül döntögették a rekordokat a korong által, amelyen egy nagyon különleges duett is helyet kapott.
Ez az ominózus tétel nem más, mint a Nightwish alapító-énekesnőjével felvett The Good Die Young. A tétel egyébként egyfajta háborúellenes nóta, amelyről a következőket nyilatkozta anno Klaus Meine:
„A »The Good Die Young« egy háborúellenes dal, amely az afganisztáni katonákról szól, és mindenki másról, aki kiáll a béke és a szabadság mellett. Mindannyian nehéz időket élünk, és azt hiszem, hogy ez a dal ezt próbálja reprezentálni.” – tudhattuk meg.
A szerzemény egyébként Tarja kislemezére, a Falling Awake-re is felkerült két változatban is, majd a What Lies Beneath című lemezén is helyet kapott az ikonikus nóta. Most, 14 év elteltével a La Heavynek adott interjújából kiderült, hogy maga az énekesnő, hogyan reagált a felkérésre, hiszen végtére is egy olyan banda kérte fel őt kollaborációra, amely jelentős befolyással volt tinédzser éveire.
„Számomra ez egy fantasztikus élmény volt, mivel tinédzser korom óta Scorpions-rajongó vagyok, tehát el tudod képzelni mennyire izgatott lettem, amikor felkértek. Tényleg csodálatos élmény volt, ráadásul ennek az együttműködésnek köszönhetően sikerült közelebbről is megismernem őket, barátság köttetett közöttünk, és a mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot.” – mesélte izgatottan.
Fotó: ©Getty Images/Miguel Villagran