Amy Lee a napokban adott interjút a brazil 89 A Rádio Rock-nak, melyben elárulta, hogy zenekara már elkezdte formálni a 2021-es megjelenésű The Bitter Truth utódját, és ha minden a terveik szerint alakul, akkor november környékén bevetik magukat a stúdióba, hogy felvegyék az új szerzeményeket.
„Jelenleg is az alkotói fázisban vagyunk, csak még nem mélyültünk el benne teljesen. Sok mindent megalkottunk már, de még mindig van egy csomó ötletünk. Rövidesen azonban komolyabbra fordulnak a dolgok, novemberben ugyanis stúdióba vonulunk, hogy felvegyük az új dalokat, de ez csupán az első kör lesz.” – kommentálta az énekesnő.