Új lemezén dolgozik Liv Kristine

the_sirens_pratteln_2014_01.jpg

Köztudott, hogy a Leaves' Eyes egykori énekesnője szólóban is tevékenykedik, legutóbbi lemeze pedig Vervain címmel 2014-ben debütált. A vokalista 2016-ban kényszerült távozni az általa is alapított metálzenekarból, melynek következtében a festésnek szentelte idejét, továbbá elkezdett dolgozni vadonatúj szólóalbumán is.

A norvég szőkeség azonban kicsit sem untakozik, ugyanis néhány hónapja derült ki, miszerint hivatalosan is csatlakozott húga, Carmen Elise csapatához, a Midnattsolhoz. Az immár Livvel kiegészült formáció egyébként május 25-én jeleníti meg legújabb korongját, ami a The Aftermath elnevezést kapta. Ha mindez nem volna elég, Carmen Elise másik csapata, a Savn is újdonsággal készül, mely kiadványon szintén felcsendül majd Liv hangja. 

További jó hír, hogy Liv szólómunkásságra is kellően ügyel, a minap pedig hivatalos Facebook-oldalán néhány kép kíséretében tudósította rajongóit arról, miszerint stúdióba vonult felvenni az új albumára szánt tételeket, mely korong vélhetően még idén a boltok polcaira kerül.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása