Ahogyan minden évben, idén is kitett magáért a Wacken-brigád, hiszen jobbnál-jobb koncerteken vehettek részt az odalátogatók. Idén olyan neves fellépők tették tiszteletüket a színpadokon - a teljesség igénye nélkül -, mint Doro, az Epica, a Children Of Bodom, vagy a Nightwish. Természetesen a magyar frontot is képviselték, így látható volt az AWS és a Dalriada is. A fesztivál egyébként már a kezdetektől nagy sikernek örvend, szokásukhoz hűen pedig már meg is osztották, hogy jövőre mely zenekarokért érdemes jegyet váltani.
A felhozatal ismét erős és különleges, ugyanis olyan bandák lettek elsőként beharangozva, mint a nemrégiben új albummal jelentkező Powerwolf, a hosszas szünet után visszatérő Within Temptation, vagy a svéd csatametálos Sabaton, akik a Wacken keretein belül ünneplik meg húsz éves fennálásukat - vélhetően egy igen különleges show közepette.