Fotó:Jovan Ristić
Köztudott, hogy a finnek legnépszerűbb metálénekesnője, vasárnap, azaz július 7-én tette tiszteletét kishazánkban, melynek keretein belül az újvidéki Exit fesztiválon lépett színpadra. Az sem titok, hogy aznap bizony nagyon rosszalkodott az idő, olyannyira, hogy sokaknak esélyük sem volt arra, hogy eljussonak az ex-Nightwish-énekesnő koncertjére.
A vihar azonban alul maradt a finn dalos pacsirtával szemben, aki bátran bevállalta, hogy ő bizony fellép az Exiten! A mai napon, néhány fotó kíséretében a vokalista szót ejtett szerbiai/vajdasági látogatásáról, majd ezt követően több finn lap is beszámolt az esetről, hozzátéve néhány elkeseredett rajongó megnyilvánulását is:
A szerbiai Exit fesztivál az emlékeimben fog maradni. Örülök, hogy a környéken kialakuló vihar ellenére is felléphettünk. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki lehetővé tette azt, hogy ez megtörténjen, és a gyönyörű közönségnek is, hogy velünk együtt ünnepeltek.
- mellékelte az alább is megtekinthető fotókhoz.
View this post on Instagram
A metálkirálynő egyébként augusztus végén jeleníti meg vadonatúj, In The Raw elnevezésű nagylemezét, amelyről ezidáig két dalt (Dead Promises, Railroads) ismerhettünk meg. Ha mindez nem volna elég, néhány órája megosztott némi kulisszatitkot, hogyan is készültek az új korong promóképei.
Íme!