Manapság már nem is létezik olyan ember, aki ne kezdené el pedzegetni, hogy vajon mi mindenben rejlik egy sikeres, nemzetközileg elismert zenekar, előadó sikerének titka. Ezen kategórián belül, előszeretettel vesézgetik a Nightwish sikerének miértjeit is, bár aki rendesen képben van a csapat történetét illetően, az hamar rájön, hogy ebben a tekintetben mindenképp a két alapítótag neve merülhet fel.
A finn zenekar mozgatója évekig az énekesnő, Tarja Turunen volt, aki nemcsak utánozhatatlan hangterjedelmével vált kiemelkedő ékességének a csapatnak, de arculatával is sokat hozzá tett a népszerűséghez. Van azonban egy ötletgazda Tuomas Holoapinen is a csapatban, aki Földünk legkiemelkedőbb dalszerzője!
A mestert aligha lehetne letaszítani trónjáról, hiszen minden egyes albumon a legvalósabb dolgokat fűzi sorokba, ám ahhoz, hogy mondandója ne találjon süket fülekre, tökéletes tolmácsot kell állítania a mikrofon mögé, aki teljes átéléssel közvetíti az elhangzottakat.
Bár egyértelmű a dolog, a formáció basszerosát, Marco Hietalát most mégis arról faggatták, hogy szerinte minek köszönhető a zenekar sikere, aki azon belül, hogy érdekes gondolatmenetet folytatott a téma kapcsán, azonnal lényegre is tört.
Egy harmadik énekesnőnk van, a dobos is megváltozott, a basszeros is lecserélődött, ugyanakkor szereztünk egy gitárost is, aki több hangszeren is játszik.
- vette górcső alá a tagcseréket, majd így folytatta:
Mindezek ellenére, azt gondolom, hogy a zenekar sikerének fő oka Tuomas írása és dalszövegei. Amikor felhívott minket, már a teljes album kész volt, de mégis megkérdezte, hogy szerintem rendben van-e. Teljesen rendben volt.
- tette hozzá az új lemezzel kapcsolatos eseményeket is. A zenész egyébként egy korábbi interjúban azt is elárulta, hogy saját belátása szerint mind három énekesnő megérdemelte helyét az együttesben, hiszen Tarja, Anette Olzon és Floor Jansen is egyaránt a saját jegyeivel adott egy plusz löketet a formációnak.