Már tavaly köztudott tény volt, miszerint elkezdte új lemeze készületeit a Within Temptation. A formáció legutóbbi korongja egyébként Resist címmel került a boltok polcaira, sikere pedig olyannyira megbélyegző volt, hogy a csapat elhatározta, ezen az úton kívánnak haladni a továbbiakban is.
Sharon den Adel már többször is nyilatkozott a jelenleg is körvonalazódó alkotásról, elmondása szerint ezúttal sem aprózták el a modern elemek beiktatását, de emellett a keményebb hangzást sem vetették meg újra bevetni. Májusban egyébként már kaphattunk némi ízelítőt munkájuk gyümölcséből, ugyanis ekkoriban debütált Entertain You címre keresztelt kislemezük, ami azóta is közönségkedvenc szerzemény.
A jó hírekből ugyebár sosem elég, Sharon és a srácok pedig pontosan ennek a híve, így azok után, hogy napokkal ezelőtt bejelentették, miszerint a mai napon fontos közlendőjük van rajongóikhoz, alig két órája egy röpke videó keretein belül újságolták el, miszerint november 20-án érkezik vadonatúj kislemezük!
Yeah, yeah, yeah, it's true! We are releasing a brand new single on November 20 and can't wait for you to hear it! Tune into our social media on Monday again for our next piece of the puzzle! pic.twitter.com/SazDnoMvq5
— Within Temptation (@WTofficial) November 5, 2020