2003-at írtak a naptárak, amikor boltokba került az Epica bemutatkozó nagylemeze, ami a The Phantom Agony elnevezést kapta. Az eredetileg Sahara Dust néven megalakult zenekarnak már a kezdetekkor egy csomó megpróbáltatást kellett átélnie, ugyanis a 2002-es megjelenésű Cry For The Moon nevezetű demó felvétel után Helena Iren Michaelsen énekesnő elhagyta a formáiót.

Őt követte az Epica trónját azóta is uraló Simone Simons, kinek neve és arca pontosan úgy olvadt össze a zenekarral mint Tarja Turunen lénye a Nightwish-sel. A 2003-ban már új névvel és felállással operáló zenekar végleg beírta magát a szimfonikus-metál nagykönyvébe, hiszen debütáló albumuk kicsit sem eldobható darab.

Mark Jansen az After Foreverben kamatoztatott tehetségét és elképzeléseit szép lassan átültette az Epica kertjébe, az elmúlt évek során pedig magasabb szintre emelte azt. A The Phantom Agony olyannyira alapműnek számít, hogy szinte lehetetlenség kiemelni külön-külön a dalokat még tizennyolc év távlatából sem, a dallista ugyanis olyan, koncerteken is visszatérő közönségkedvenceket foglal magába mint a Feint, a Sensorium, maga névadó, illetve a már fent is említett, méltán nagy népszerűségnek örvendő Cry For The Moon.

Érdekesség, hogy mivel akkoriban Simone és Mark egy párt alkottak, a zenész eredetileg is barátnőjét kérte fel énekesnőnek, amikor megszületett új csapatának ötlete, ám korára való tekintettel (17) Simone inkább a tanulásra szeretett volna összpontosítani, emellett egy cseppnyit szégyenlős is volt. Helena távozása után azonban beadta a derekát, döntését pedig szerencsére azóta sem bánja, sőt, büszke arra, hogy végül rábólintott az újbóli ajánlatra.

Nosztalgiázz Te is a „nagykorúvá vált" The Phantom Agonyval!