Tavaly nyáron jelent meg a spanyol Celtian vadonatúj nagylemeze, ami a Sendas De Leyenda elnevezést kapta. A formáció hatalmas sikereket zsebelhetett be az újdonsággal, mindazonáltal rajongótáboruk is a duplájára növekedett. Kritikát ITT találsz a lemezről.
A Xana Lavey/Raquel Eugenio vezette csapat az idei évre tolta lemezbemutató turnéját, a múlt évben azonban sikerült néhány akusztikus fellépést tartaniuk. A srácok persze vendégeket is hívtak egy-egy koncertre, az egyikre például a Therion énekesnőjét, Rosalía Sairemet invitálták meg, aki készségesen elfogadta a meghívást, majd az En Tierra De Hadas című dalban tiszteletét is tette.
Mint az most kiderült, a kollaboráció nem egy egyszeri eset volt, ugyanis a spanyol énekesnő hamarosan újfent mikrofont ragad a Celtian társaságában, akik februárban terveznek visszatérni a rivaldafénybe. Az ominózus fellépésre február 12-én kerítenek sort, február 19-én pedig a Mägo de Oz előzenekaraként robbantak színpadot.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon