Két éve jelent meg a Saltatio Mortis vadonatúj albumja, ami a Für Immer Frei elnevezést kapta. A srácok hatalmas sikerre tettek szert az újdonsággal, hiszen a kritikusokat és a fanokat egyaránt meggyőzte a kiadvány, olyannyira, hogy a megjelenését követő napokban már az eladási listák élére tört, letaszítani pedig aligha lehetett.
A formáció tavaly újra boltokba küldte a kiadványt, ezúttal viszont további nyolc dal került fel a dallistára – ezek persze mind feldolgozások voltak. Ha mindez nem lenne elég, Ein Traum von Freiheit címmel, boltokba küldték online fellépésüket is, ami régi-új lemezük kiegészítőjeként is elérhető.
A zenekar jelenleg lázasan készül jubileumi fellépéseire, ám mivel a koncerteket a járványhelyzet végett halasztani kellett, továbbra is a stúdió falain belül ügyködnek. Ennek apropóján hintették el, miszerint a héten debütál vadonatúj kisfilmjük, melyben Lara Loft vendégeskedik, a választott tétel pedig ugyancsak feldolgozás, a The Dragonborn Comes.
Kukkantsd meg az előzetest!