Floor Jansen hetente ellátja rajongóit jobbnál jobb videókkal, hiszen péntekenként publikálja Fan Friday című sorozatának epizódjait. A holland énekesnő igencsak belejött a youtuber életbe, hiszen folyamatosan igényes tartalom kerül fel általa a legnagyobb videómegosztóra.
A vokalista legutóbbi videója fergetegesre sikeredett, hiszen ezúttal a hangszerek játszották a főszerepet. Kiderült többek között, hogy mely hangszert próbálná ki szívesen, ahogyan azt is elmondta, melyik hangjától rázza a hideg.
„Nagyon szeretem a szaxofont. Egyszer játszottam rajta, és mivel korábban furulyáztam, – az ujjak elhelyezése hasonló – sikerült játszanom rajta.”
– mondta, majd mókásan hozzátette, hogy bár boldog házasságban él a Sabaton dobosával, semmiképp sem szeretné kipróbálni férje hangszerét, mivel az számára túl hangos.
Na de akkor mégis melyik hangszertől borsódzik a háta?
„Orgona, hammond, templomi orgona, uff...”
– fogalmazott röviden-tömören.
Ha mindez nem lenne elég, a videó végét sikerült poénosra elsütni, de mivel spoilereket nem közlünk, javasoljuk kukkantsd meg Te magad a lentebb megtalálható videót.