Floor Jansen szerint butaság tabuként kezelni az érzelmek túlzott kimutatását

458988412_1045872800234371_3972155276440263969_n.jpg

Yesterwynde címmel, szeptember 20-án jelent meg a Nightwish vadonatúj lemeze, amely a csapat tizedik alkotása lett. Maga a korong igen komoly témákat feszeget, központi elem például az idő, a múlt, az emberiség, és ebből adódóan az evolúció és a halandóság. Az érdekes témákon túl az érzelmek is igen nagy szerepet játszanak, elég csak a lemezt záró Lanternlight című nótára gondolnunk.

Floor Jansen nemrégiben volt a The Charismatic Voice vendége, a beszélgetés során pedig igencsak izgalmas témákról volt szó, ilyen többek között az anyaság, ám mindenekelőtt a művésznő énekesi életútja került kivesézésre, így megtudhattuk, hogy a pályafutását háttérvokalistaként kezdő Jansen, hogyan került végül az After Forever élére, majd azon túl a ReVamp és a Nightwish kötelékébe.

Köztudott, hogy Floor nem sokkal az új Nightwish-lemez felvételei előtt adott életet második kislányának, Lucynak, így a korong felvételei nem pont a tervek szerint zajlottak. Noha az nagy segítség volt számára, hogy otthon vehette fel az éneksávokat, sajnos az énekesnő mégis de koncentrált volt, ugyanis folyamatosan újszülött kislánya járt a fejében – ez részben megnehezítette, hogy olyan teljesítményt nyújtson, amit egyébként elvárnak tőle.

Az énekesnő ebből fakadóan azt is hozzátette, hogy a felvételek alatt az érzelmei is a tető fokára hágtak, ugyanis bár sosem rejtette véka alá, hogy mindig is egy nagyon érzelmes, egyben érzékeny ember volt, most a hormonok és a kisbabája még pluszban rádobtak egy lapáttal az érzelmi kavalkádjára.

„Mindig is egy nagyon érzelmes ember voltam, az érzelmeim folyton a felszínre törnek, a fáradság, a babám és a hormonok pedig méginkább felszínre hozták az érzéseimet, emiatt a felvételek során szünetre volt szükségem. Mindig vannak olyan dalok, amelyektől tartok egy picit, mert amikor odakerülünk, hogy most az fog következni, felkészülök, és úgy vagyok vele, hogy: »oké, most oda állok és eléneklem a dalt, amiről pontosan tudom, hogy miről szól«, és akkor egyszer csak megszólal a zene, én pedig sírni kezdek. A srácok mostanra már megtanulták, hogy ilyen esetekben folytatniuk kell a zenélést, akkor is, ha én még pityergek.” – nyilatkozza.

Az énekesnő persze azt is elmondta, hogy mely dalok nyitják meg nála rendszerint a könnycsapot:

„Azt hiszem első ízben az »Our Decades In The Sun« volt ilyen, most pedig a »Lanternlight«. A legdurvább érzelmeket váltja ki belőlem, de persze ettől még el tudom énekelni, csakhogy olyan, mintha gombóc lenne a torkomban.” – vallja.

Mint ismeretes, Floorban okkal dúlnak a megszokottnál jobban az érzelmek, várandósága előtt ugyanis kiderült, hogy mellrákja van, ennek következtében pedig műtőasztalra került. A műtét sikeres volt, ugyanis hónapokkal később rákmentesnek nyilvánították, majd egy csettintésre ismét kismama szerepben találta magát. Az énekesnő most először nyílt meg őszintén a félelmeiről, miközben kiderült, hogy mely dalától retteg a leginkább.

„Azt hiszem, hogy tabuként kezeljük a sírás és az érzelmek kimutatásának kérdését. Igazából engem ez már kicsit sem érdekel. A múlt hétvégén elénekeltem az »Invincible« című dalomat, amit minden egyes koncertemen előadok, gyakorlatilag azóta éneklem a dalt, amióta megírtuk, és persze amióta kiadtuk, mindig elő tudtam adni, különösebb fennakadás nélkül, most, néhány show-val ezelőtt viszont hirtelen újra a kórházi ágyon láttam magamat, amikor a mellrák utáni műtétem után ébredeztem, és már alig vártam, hogy kiszabaduljak onnan. Hazaértem Dél-Amerikából, másnap elmentem a műtétre, szörnyen fáradt voltam, mivel a turné elég kemény volt, nekem pedig fogalmam sem volt arról, hogy megmarad-e a mellem vagy sem, és ezek az érzések, a kép, hogy újra ott vagyok, egyszer csak előjött, és miközben a színpadon énekeltem, valahogy vissza kellett találnom a jelenbe. Sokkal több érzelmet nyújtottam a dalnak, mint általában, aztán észrevettem, hogy félek újra előadni, mivel nem akartam újra sírásba fojtani.” – osztja meg gondolatmenetét, hozzátéve, hogy:

„Úgy érzem, hogy ettől csak még erősebb lett a kapcsolatom a közönséggel. Ez a dal az én dalom, de ugyanúgy mindenki másé is, mivel bárki megoszthatja a saját történetét. Amikor erősebben fejezem ki az érzelmeimet, azt az emberek is erősebben átérzik, ami egy csodálatos dolog. Fontosnak tartom, hogy ez beleférjen abba, amit csinálunk, mivel énekesként mi vagyunk a hangja mindannak az érzelemnek, ami le van írva, mi meséljük el a történeteket, és nincs annál csodálatosabb érzés, amikor az emberek ezt mélyen átérzik.” – fogalmaz.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása