Moonglow címmel, 2019 februárjában jelent meg az Avantasia legutóbbi lemeze, Tobias Sammet pedig minden eddiginél motiváltabbá vált mellékcsapatával kapcsolatban. A német előadó két éve tudatta a fanokkal, miszerint az Edguy egyelőre nem tudja megugrani saját sikerét, amit Space Police című lemezükkel arattak, s ezért szünetre vonulnak.
A zenész akkor azt is elárulta, hogy minden erejével az új Avantasia-lemezen fog dolgozni, hiszen egyelőre most ez a csapat képez prioritást számára. Sammet szinte naponta hírt ad magáról közösségi felületein, ennek apropóján egyik bejegyzésében kitért az Edguy harmincéves megalakulására, ahogy arra is, hogy miért nem készít új lemezt a bandának.
Mindezeken túl, hatalmas izgalomban tartja a fanokat, hiszen azt már tudni lehet, hogy idén jelenik meg az Avantasia várva várt lemeze, bővebb információval azonban apránként fog szolgálni a nagyérdeműnek. Most sem tett másként, ugyanis legújabb posztjában elárulta, hogy a korong nyáron kerül majd boltokba, ugyanakkor az 1999-ben alakult Avantasia jubileumát is meg szeretné ünnepelni – természetesen a színpadon, a közönség körében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon