Izgatottan mesélt turnéjáról Tarja: „Alig várom, hogy újra tiszta szívemből énekelhessek”

233316177_375316663946427_4560847330644468378_n0.jpg

Holnap hivatalosan is elstartol Tarja várva várt turnéja, mely sorozat még az énekesnő 2019-es debütálású nagylemeze köré épül. Az In The Raw világkörüli turnéja a pandémia miatt szakadt félbe, a koncertek pedig többször is új dátumra költöztek, most azonban már nem kell tovább várni a koncertre éhes fanoknak, ugyanis a holnapi nappal kezdődően újra színpadot robbant a Nightwish alapító-énekesnője!

Az énekesnő több ízben is kifejtette boldogságát arról, hogy két év elteltével végre minden visszakerül a normális kerékvágásba, ezzel pedig a zenészek megélhetése sem forog veszélyben, tehát újra, szenvedélyesen zenélhetnek a közönségnek.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy újra rockshow-kat csinálhatok. 2020 márciusa óta ez az első turném. Tavaly ugyan felléptem a zenekarommal, karácsonyi koncerteket csináltunk meg hasonlók, de ennyi idő elteltével ez az első igazi turnénk, és ez mindannyiunkat boldoggá tesz. Hatalmas kihívás volt újra formába jönni mind hangilag, mind fizikailag.” – fogalmazott korábban a Futorónak.

A finn metálkirálynő Brazíliában indítja bulijait, ennek apropóján mikrofonvégre is kapták, a beszélgetés pedig természetesen a rivaldafénybe való visszatérésről szólt.

87045305_2773142566105902_9144221798248742912_n.jpg

„Biztos vagyok benne, hogy a bandám, stáb és én is nagyon izgatottak vagyunk, hogy végre visszatérhetünk ahhoz, amit a pandémia előtt normálisnak neveztünk. Boldog vagyok, hogy újra átérezhetem a rajongóim szeretetét, és hogy újra közel lehetek hozzájuk; és persze azért is, hogy újra együtt zenélhetek a bandámmal. Alig várom, hogy újra tiszta szívemből énekelhessek az embereknek Dél-Amerikában, és hogy jól érezhessem magam!” – örvendezett.

„Ez a turné az "In The Raw Tour" folytatása, tehát a setlist az album dalain fog alapulni, emellett az összes slágerem, és egyéb ismerős dal is hallható lesz majd.” – fogalmazott.

Ilyenkor persze okkal csillan fel a nagyérdemű szeme, ugyanis az énekesnő az elmúlt turnén olyan Nightwish-klasszikusokkal tette színesebbé a show-kat mint a Planet Hell, a Nemo, vagy a Wishmaster – utóbbikat többször is hallhatuk már tőle, a Planet Hell viszont újításnak számít, hiszen utoljára 2005-ben hallhattuk az ő előadásában a nótát. Na de persze mi van akkor, ha esetleg lemaradnak korábbi csapatának nótái?

„Semmi bajom a Nightwish-dalok eljátszásával, viszont nincs is annál jobb mint, amikor a saját dalaimat játszhatom a közönségemnek.” – mondta, hangsúlyozva a folytatásban azt, hogy ettől függetlenül nagyon is híve a meglepetéseknek, de ha minden titkát elárulná, akkor aligha tudná meglepni a fanokat.

mg_2483-edit.jpg

Érdekesség, hogy az énekesnőnek igen különleges ez az idei év, ugyanis második szólólemeze, – ami egyben az első rocklemeze –, a My Winter Storm idén ünnepli debütálásának tizenötödik évfordulóját. Ennek fényében emlékezett vissza most a lemez készülésére.

„Ez egy nagyon izgalmas időszak volt az életemben, személyesen és szakmailag is egyaránt. Fogalmam sem volt, merre visz a jövő. Ideges volt a a dalszerzési folyamatkor, hiszen a Nightwish-nek egyetlen dalt sem szereztem, ezért a világ összes kétsége nyomta a vállam, nem tudtam, hogy sikerülni fog-e.” – osztotta meg emlékeit.

„Olyan embereket és olyan lemezkiadót kellett keresnem, akik szeretnének segíteni, hiszen számomra minden teljesen új volt. Végül először dolgoztam producerrel, felvettem egy lemezt olyan zenészekkel, akikkel korábban sosem dolgoztam, majd turnéra indultam. Nehéz kezdet volt, de az első szólólemezemmel megtettem az első lépéseket, és örülök, hogy így történt.” – tette hozzá.

capa-do-primeiro-cd-de-tarja-turunem-8cd2f.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása