Floor Jansen: „Időbe telt meglelni a saját hangomat”

279379779_5180644315316367_1637366285760298432_n.jpg

Hatalmas az izgalom Floor Jansen háza táján, különösen azóta, hogy kiderült: szólólemezzel készül az énekesnő. A vokalista márciusban publikálta első önálló dalát, a végeredmény pedig jobbára megnyerte a magának a célközönséget, noha Jansen szólóban a popszakma felé kacsingat – ezt pedig nem is titkolja.

A holland virtuóz most a képernyőkre is visszatért, ugyanis a Beste Zangers után, a német Sing Meinen Song nevezetű műsor résztevője volt, ennek kapcsán pedig készült is vele egy átfogó interjú, a német Bunte jóvoltából, noha a beszélgetés végül az énekesnő szólómunkásságára irányult.

„Most jelent meg az első kislemezem, a Fire. Nagyon szerettem volna a lehető leghamarabb kijönni a teljes lemezzel, mivel a Nightwish-sel eddig semmit sem csináltunk. Még előttünk a világkörüli turné. Rengeteg fellépésünk lesz 2022-ben. 2023-ban azonban ki szeretném adni a szólólemezem. De addig még egy csomó klassz dalt kell megjelenítenem. Időbe telt, mire megtaláltam a saját hangomat.” – vágott bele lendületesen a beszélgetésbe, majd a folytatásban elárulta, hogy a korong hasonló területen mozog-e mint az említett Fire.

„Hasonló lesz a megközelítés, de nem akarom folyton ugyanazt csinálni. Adott a hangom, amivel sokféle dolgot tudok csinálni, és ezt szeretném kihasználni. Számomra ez most felér egy utazás a megfelelő hangzás felé. Új lehetőségeket szeretnék kipróbálni, valamit, ami számomra is új. A második kislemezem májusban jelenik meg. Ez lesz a következő lépés afelé, hogy kiderüljön, milyen is a saját hangom.” – fogalmazott.

After Forever, ReVamp, Nightwish, azon zenekarok nevei, melyek élén Floor beutazta a világot, önálló előadóként azonban egy olyan banda kísérte, amit nem kifejezetten a kemény zenére szakosodott zenészek alkotnak, azonban probléma nélkül bedarálták az énekesnő életművét. Na de az énekesnőnek furcsa volt-e megszokni, hogy a banda tagjai nem kommunikálnak a közönséggel mint azt általában az összeszokott metálcsapatok zenészei teszik, hanem csak hozzák a kötelezőt, és a háttérből szemlélik az eseményeket?

uu2nmwt5mhytotpdhjgp0.jpg

„Igen, ez egy teljesen új dolog volt! Mindig is zenekarral játszottam. Aztán, egyszerűen csak én voltam, és egy zenekar, amit nagyszerű zenészek alkotnak, de ők inkább a háttérben mozognak. Ez tényleg újdonság volt. Azzal a gondolattal vágtam bele, hogy ha lehetőségem van arra, hogy szólóban zenéljek, akkor mindenképp így teszek. De, amennyiben új lemezzel jelentkezek, akkor szeretnék magammal vinni egy saját zenekart.” – elmélkedett.

„Eddig csak metált énekeltem. Sosem gondoltam magamra popelőadóként, de most már tudom milyen. A Beste Zangers után lehetőségem nyílt a szólókarrier elindítására. A világ minden pontján játszottam már. » Nemzetközivé akarok válni. De van elég időm rá? Képes vagyok rá? Van egy lányom. Svédországban élek, itt a családunk. Tagja vagyok egy gigantikus metálbandának. Szerte a világon játszunk. Talán ez így túl sok... « – ezekkel a gondolatokkal vágtam bele. » Van esélyem, de nem is tudom: megtehetem? « Aztán újra érdekelni kezdett a dalszerzés.” – ecsetelte az énekesnő az önmagával folytatott vacilálást.

„Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára dalt írtam. A Nightwish-nek semmit sem írok. Jó volt újra ezt érezni. Viszont, ha csak metált játszol, akkor viszonylag nehéz a popzene stílusában gondolkodni. Időbe telt, mire megtaláltam a saját hangom. Most másokkal is dolgoznom kell, Hollandiában találtam egy nagyszerű producert, a neve Gordon Groothedde. A zenét együtt írtuk, a Wouter Hardyval pedig közösen találtuk meg azt a hangzást, ami illik hozzám.” – tette hozzá.

gettyimages-1353295300-2048x2048.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása