Dal- és klippremier: Floor Jansen – Fire

fire8000.jpg

Elérkezett a nagy nap, ugyanis hosszas várakozás után elérhetővé vált Floor Jansen első önálló szerzeménye, a Fire. Az énekesnő már lassan egy éve hangoztatja, miszerint a Beste Zangers nevezetű műsornak köszönhetően új kapuk nyíltak meg előtte, így nem volt kétség, hogy több, mint húsz év metálkodás után szólólemezzel készül megörvendeztetni a fanokat.

Elmondása szerint első kiadványára sem a metál, sem pedig rock nem lesz jellemző, hiszen sokoldalúságát hivatott bebizonyítani, ezért a popszakma felé kezdett kacsingatni. A Nightwish-t persze egyelőre nem tervezi elhagyni szólómunkássága végett, tehát a metálrajongóknak semmi okuk a pánikra, különösen azóta, hogy kiderült: készül a Nightwish új lemeze is.

Hatalmas izgalom övezte Floor első tételét, amiről ma végre leránthatta a leplet, nem is akárhogyan, ugyanis a nótához egy látványos videóklip is készült. Az énekesnő első szólóanyaga egyébként a februárban debütált Live In Amsterdam című koncertlemez volt, ami hasonlóan nagy sikerű utat járt be, kritikáját pedig ITT találod. 

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása