2002 áprilisát írtak a naptárak, amikor boltokba került a Nightwish negyedik nagylemeze, amit Century Child címre kereszteltek. A korong olyan nagy sikerű szerzeményekkel a fedélzeten debütált mint a Bless The Child, a Slaying The Dreamer, az Ever Dream vagy a Dead To The World – csak, hogy tényleg néhányat emeljünk ki.
A finn formáció ekkorra már jókora sikert magáénak tudhatott, hiszen az Oceanborn és a Wishmaster című lemezeikkel sikerült mély nyomot hagyni a kritikusokban és a fanokban is egyaránt, tekintve, hogy az 1997-es megjelenésű bemutatkozó albumuk, az Angels Fall First a jóslatok szerint valóban eltörpülni látszott az utódok mögött.
A Century Child minden tekintetben bombalemeznek számított a Tarja Turunen vezette brigád számára, ugyanis a Sami Vänskä helyét átvevő Marco Hietala volt a kulcsfigura, kinek érkezése természetesen új színt festett az együttes palettájára: a duetteket. A finn viking a Kimberly Goss vezette Sinergyt hagyta maga mögött a Nightwish-ért, mely csapatban hasonlóan meghatározó szerepet töltött be.
Tuomas Holopainen elmondása szerint, csapata a Century Child keretein belül tette meg az első lépést a filmzene felé, amit a 2004-es Once-on már magasabb szintre emeltek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Century Child volt a legelső olyan lemezük, amit teljes egészében nagy zenekari kíséretben komponáltak. A Wishmaster-ön mutatott művészi szabadság (FantasMic) ezúttal sem hagyott alább, mi több, magasabb szintet öltött, melynek ékes bizonyítéka, a Beauty Of The Beast a maga több, mint tíz percével.
A FantasMic volt a Nightwish történetének egyik leghosszabb tétele, a maga több, mint nyolc percével, a Beauty Of The Beast azonban az első olyan daluk volt, ami a tíz percet is túlhaladta. Ezek után nem is olyan meglepő, hogy a soron következő lemezeken rendre születtek olyan slágerek, melyek nemcsak a tíz, de akár a húsz percet is meghaladták. Ghost Love Score (Once), The Poet & The Pendulum (Dark Passion Play), Song Of Myself (Imaginaerum), The Greatest Show On Earth (Endless Forms Most Beautiful).
Érdekesség, hogy a lemezhez mindössze két kimásolt kislemez csatlakozik: az Ever Dream 2002 februárjában jelent meg, a címadó tétel mellett pedig további két dalt tartalmaz, a The Phantom Of The Opera (Andrew Lloyd Webber), valamint a The Wayfarer kéképen – utóbbi bónuszdalként hallható a lemezen. A második kislemez a Bless The Child lett, ami szintén három dalt vonultat fel, ezek közül kettő a címadó különböző változatai, a harmadik pedig a Lagoon című dal.
A Nightwish első igazi mérföldkövét köszönheti a Centruy Childnak, hiszen két óra leforgása alatt bearanyozódott, ráadásul mindössze tíz nap kellett ahhoz, hogy platina minősítést szerezzen. Tuomas Holopainen sosem használta még ki ennyire rendkívüli módon a kreativitását, amit Tarja és Marco a lehető legmeghatározóbban közvetít a hallgatóság felé. A dalok egyébként olyan dolgokkal foglalkoznak mint a gyermekkor, az ártatlanság, illetve ezek elvesztése, amit olykor megspékelnek némi sötétséggel, a dalcímek azonban mindent elmondanak.
A srácok két kisfilmet is leforgattak, az egyik természetesen a Bless The Child megfilmesítése lett, a másik pedig egy ritkább felvétel, ami az End Of All Hope-hoz készült (személy szerint, nekem gyermekként egyébként az egyik kedvenc klipem az End Of All Hope volt). Ha mindez nem lenne elég, End Of Innocence címmel egy DVD-t is megjelenítettek, ami amolyan dokumentumfilmnek is tekinthető, ugyanis Tuomas Holopainen, Jukka Nevalainen illetve Tapio Wilska a Nightwish történetéről mesélnek, emellett több interjú, koncertfelvétel, valamint néhány kisfilm is megtekinthető a kiadványon.
