A Sirenia korunk egyik olyan metálbandája, ami más formációkhoz hasonlóan leginkább a folyamatos énekeső-váltás kapcsán szerzett magának hírnevet, ám kétség sem fér ahhoz, hogy munkásságuk napjainkra nemcsak komoly és stabil lett, de olyan fejlődésen ment keresztül, amit korábban is felismerhettek volna önmagukba.
A zenekar egyik legmeghatározóbb lemezén, a 2007-es megjelenésű Nine Destinies and a Downfall-on hallható Monika Pedersen, aki hangjával olyan dalokat tett közönségkedvenccé, mint a My Mind’s Eye, a The Other Side, vagy akár az One By One. Az énekesnő ismeretlen okból mindössze egyetlen évet töltött a bandában – legalábbis eddig így tudtuk, ugyanis hivatalos Facebook-oldalán az egykori énekesnő most részletesen elmesélte az okát kilépésének.
„Olvastátok valaha a valódi történetet arról, miért hagytam el a Sireniát? Úgy emlékszem erre a koncertre, mint az egyik legjobbra, amit valaha csináltam. A kép a stavangeri Folkenről származik. Nagyon boldog voltam, az életem pedig a zenéről és a színpadokról szólt. A Sireniával való kaland azonban egy évvel később véget ért. Most elmesélem a történetem! A hangommal kapcsolatos történetet, és azt, hogy miért hagytam el a Sireniát!” – kezdi bejegyzését Monika.
„Gyerekkoromban sokat tornáztam. Viszont 11 éves koromban nagyon beteg lettem, vakbélgyulladásom lett, amibe kis híján belehaltam. Az édesanyám nagyon megijedt, hónapokkal később azonban jobban lettem. Az orvos azt mondta, hogy legalább fél évig nem tudok majd tornázni. A testem nem állt készen rá. Szóval, mit tegyek? Akár énekelhetnék többet? És ezt tettem. Ez volt az énekesi pályafutásom kezdete. 15 éves koromban minden egyes nap énekeltem, két kórusban és három zenekarban. Az egész életem az éneklésről szólt és imádtam.” – mondja.
„Sokat utaztam a kórussal, és rengeteg versenyen szerepeltem. De... én is csak egy őrült lány voltam, aki nagyon szeretett bulizni, és sokat beszélni! Egy héttel később a városi fesztiválon elment a hangom! Túl sokat beszéltem a koncerteken, a hangom pedig elment. Még mindig próbálkozok a beszéddel. Azt gondoltam, hogy a fesztivál utáni héten majd visszatér a hangom. De nem így lett. Nem tudtam beszélni, nem tudtam énekelni! Az énektanárnőm azt mondta, hogy talán csomók keletkeztek a hangszálaimon. Kezdetét vette a valaha volt legrosszabb rémálmom.” – folytatja.
„Az évek teltek, a hangom azonban változatlan volt. Képes voltam mélyen énekelni, de a magas hangszínem teljesen eltűnt. Szomorú és frusztrált voltam, több szakemberhez és énektanárhoz is elmentem, de nem találták a problémát. Akkoriban az volt az egyetlen vágyam, hogy visszakapjam a hangomat. 19 évesen végül ráleltem egy igazán képzett orvosra, aki kizárólag énekesekkel foglalkozott. Lefilmezte a torkomat, és végül választ kaptam.”
„Amikor 15 évesen ott voltam azon a fesztiválon, vérrobbanás keletkezett a hangszálaimon, majd ezek hegszövetekké váltak. Az orvos azt mondta, hogy ezzel együtt tudok élni, és énekelni is tudok, de edzenem kell a hangomat! Adott egy kis gyógyszert is, de nem vált be. Bárcsak megmondhatnám, annak 15 éves kis hülye Monikának, hogy fogja be a száját és inkább vigyázzon a hangjára! Az a lány azonban tényleg azt hitte, bármit képes gond nélkül megcsinálni a hangjával. Aztán rátaláltam az első bandámra (Sinphonia), a hangom pedig jobb lett. Sokkal jobb, a magas regiszterekkel azonban továbbra is gondom akadt. Képes voltam teljes mértékben operastílusban énekelni, azonban akadtak olyan hangok, amik nekem sosem feleltek meg.” – állítja.
„Amikor elkezdtem újra énekelni és turnézni, az orvos azt mondta, hogy egyszer talán meggyógyulok, és talán a hangomat is visszakapom. A hegszövetek azonban továbbra is ott voltak. Amikor a Sireniával énekeltem, a [magas] hangok folyamatosan problémát jelentettek. Sosem gyógyultam meg: a valódi probléma tehát az volt, hogy a banda sok refrént ebben a hangnemben írt. Szóval igen, a zenei nézeteltérések jelentették a gondot, amiért szomorú voltam, hiszen épp szertefoszlott a legnagyobb álmom. Közben pontosan tudtam, hogy minden mást képes vagyok elénekelni, mint azokat a buta hangokat! Pár év múlva újra elkezdtem énekelni, és soha többé nem hagyom abba. Tudom mire képes a hangom, és mire nem. És atalán ezek a gondok egy bizonyos szempontból sokkal erősebbé is tették a hangomat?” – vesz végül lelkesebb irányt gondolatmenete.
