Komoly egészségügyi gondokkal küzdenek a Mägo de Oz énekesei, ugyanis első körben mindketten a sürgősségin szorultak kezelésre. Zeta később visszatért a zenekar turnéjára, Patricia Tapiát azonban a kezdetektől pótolni kellett, mire kiderült, hogy az énekesnő fibromialgiában szenved.
Alba Moreno és Xana Lavey jelenleg is helyt áll Patricia terepén, aki néhány dal erejéig a napokban tette tiszteletét a Mägo egyik fellépésén, melyen egyébként hét énekes lépett színpadra. A spanyol énekesnő jelenleg is terápiára és orvostól orvosig jár, annak érdekében, hogy mihamarabb visszatérhessen.
Mindeközben Zeta állapotáról hasonlóan aggasztó hírek érkeztek; egy korábbi bejegyzésükből mindössze annyit tudhattunk meg, hogy az énektanárként is munkálkodó előadónak a csigolyáival akadtak gondok, mostanra pedig már azt is tudni lehet, hogy a 36 hosszú napja szenvedő énekesnek több sérvet találtak a csigolyái között.
Legutóbbi posztjukban a zenekar tagjai elárulták, hogy a koncerteken továbbra is Tete Novoa fog színpadra állni, illetve hozzá csatlakozik az új dalokat nemrégiben elsajátító Charly López. Patricia helyén továbbra is Xana és Alba lesz hallható és látható, ám amint a karakteres pacsirta felépül rögvest ringbe száll a reflektorfénybe.