Kedden, azaz június 11-én Mexikóban, a Mexikói Unió Kongresszusának jóvoltából komoly elismerésben és díjban részesült a közel 40 éve alkotó Mägo de Oz. Spanyolország legnépszerűbb metálzenekara a zenéhez és a kultúrához való töretlen hozzájárulásáért kapta az elismerést, amit a formáció jelenlegi tagsága egyénileg vehetett át.
A zenekar ezzel egy újabb mérföldkőhöz ért pályafutása során, Txus di Fellatio pedig nem habozott szívből jövő beszédében minden egyes tagot megemlíteni, aki valaha is részesei voltak a zenekar életútjának, elmondása szerint ugyanis a banda extagjait is ugyanúgy megilleti ez a díj, mint a mostani tagságot.
„Mindannyian fontosak vagyunk a Mägo de Ozban. Ezt az elismerést mindenki megérdemli, aki valaha tagja volt a zenekarnak, Noha már nincsenek velünk, őket is ugyanúgy megilleti ez a díj, hiszen a szívüket, a lelküket és a fél életüket a zenekarnak szentelték, nélkülük, most nem állhatnánk itt.” – fogalmazott beszédében a zenekar főnöke, hozzátéve, hogy:
„Arról sem szeretnék megfeledkezni, hogy kik is azok, akik valójában megérdemlik ezt a díjat. Ti, akik a Mägo de Oz pólóit viselitek, miattatok döntünk úgy minden egyes nap, hogy elbúcsúzunk a családjainktól, és több ezer kilométert megtéve elhozzuk nektek a zenénket. Miattatok folytatjuk a zene nevű hazánk bővítését” – tette hozzá.