Tobias Forge-nak máris komoly tervei vannak a következő Ghost-albummal

cf985563-5732-42be-9ef0-3f9e992f0d51_1692471_source.jpg

Márciusban került boltokba a Ghost vadonatúj albuma, az Impera. A formáció eddig sosem látott sikereket zsebelt be a kiadvánnyal, megdöntötte saját rekordjait, de a szóban forgó lemez népszerűsége továbbra sem lankad, mi több, egyre inkább a csúcsra ível.

Tobias Forge közismerten nem egy nyugodtan üldögélő típus, hiszen folyton naprakész a következő lemez ötleteivel, mi több, olykor egy ötéves terv is könnyedén megvalósul a zenész zseniális elméjében, ennek tudatában kérdezett tehát rá a Consequence riportere, hogy körvonalazódik-e már az Impera utódja.

„Már összeállt a fejemben a lemez, és szerintem teljesen más lesz, mint amit már megcsináltam. Mind a a Prequelle [2018] , mind az Impera [2022] egy hat-hétéves terv eredményei voltak.” – fogalmaz Forge, hozzátéve, hogy:

„Nagyon eltér egyik a másiktól, olyan értelemben, hogy a „pestisalbum” – ahogy én szoktam nevezni – a kisemberek megsemmisüléséről szól (...), míg a „birodalmi album” a társadalmi mechanizmus bukásáról.” – mondja.

collage2882858.jpg

„Két különböző dolgot érzékeltetek, ezért a következő lemezre vonatkozó elképzeléseim is különbözni fognak mindezektől. Ez az egyik módja annak, hogy összegyűjtsem az ötleteimet, új utakat keressek, melyek inspirálják majd a szövegeket és az elképzeléseimet.” – folytatja.

„A nap végére ez amúgyis csak egy rocklemez lesz, negyven percnyi rockzene, szóval íly módon próbálom érdekessé tenni a munkám, majd a végeredményt. Szerencsére, néhány alkalommal sikerült úgy összerakni, hogy a rajongóink is érdeklődve mélyültek el benne. (...)” – nyilatkozta.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása