Deathless Legacy – Mater Larvarum (2022)

By: Sarok Bettina 2022. okt 25.

Mindig izgalmas művelet egy olyan zenekarral köttetett találkozás és ismertség, amely valójában évek óta létezik, de ez idáig valamiért nem kereszteztük egymás útjait. Többször is hangoztattam már, miszerint kedvelem a kellemes meglepetéseket, különösen az olyan bandákat, melyek egy ponton még mindig feltörekvőnek számítanak – legalább is a világ egyik felén. Az olasz származású Deathless Legacy is egy teljesen új terület lett számomra, és ezt pont a kiadójuknak illetve magának a bandának köszönhetem.

Saját belátásuk szerint horror metált játszanak és bár ez így önmagában kicsit furcsának és ijesztőnek hat, azért nem kell rögtön frászt kapni, ugyanis dalaikban a klasszikus heavy metált cifrázzák a gótikus- és a szimfonikus metállal – nem kis bravúrokkal. A banda egyébként olyan fanoknak kínálja ezüst tálcán magát, akik csípik a Ghost, a Type O Negative, és többek között a Paradise Lost zenéjét. Ismerve a felsorolt bandák munkáját, már ismeretlenül is szimpatikussá vált számomra a zenekar, a valódi izgalmak azonban csak a lemez útján törtek igazán felszínre.

Az olasz formáció egyáltalán nem kertel, már a lemezt nyitó Ora Pro Nobis során elkezdik felzabálni a hallgatót, – na persze nem szó szerint – a fentebb elhangzott elemek pedig egytől egyik megmutatják magukat, noha saját belátásom szerint a gótikus metál, amolyan vezéregyéniségként uralja a történetet.

Nagyot dob az egész hangzáson, az énekesnő Steva (Eleonora Steva Vaiana) karakteres hangja, ami egyébként egyik dalban sem szól pontosan ugyanúgy, egy kicsit mindig más. Valamikor persze meg kell törnie annak a komor jégnek is, az első igazán pörgősebb dalig pedig szinte a lemez feléig várni kell – ezt egyébként a The Covan révén kapjuk meg. Itt rögzül csak igazán az emberben, hogy a Deathless Legacy nem a hosszú, végtelenségig elnyújtott szövegvilágra esküszik, sokkal inkább a rövid, lényegretörő szövegeket részesítik előnyben a többit pedig magára a zenei részre bízzák.

Érdekes világot teremt még az Absolution, aminek középtempója vetekszik a mondanivalóval, csakúgy mint a Moonless Night, ami az első felvezetőt volt a korongról, és ami két hét leforgása alatt mindenkit megvett kilóra. Abszolút kedvencem végül a Queen of the Infernal Pantheon lett, ami a The Covan példájára egy sokkal gyorsabb tétel lett a már megszokott középtempós dallamok mellett. Az utolsó előttiként felcsendülő Run pedig szintén a pörgősebb nóták táborát erősíti, amiből valljuk be őszintén vajmi keveset kaptunk, noha maga a cél minden bizonnyal nem (csak) a véget nem érő zúzás volt.

Egyes dalokat szándékosan nem említettem, hiszen a korong megjelenésére december 9-ig várni kell, éppen ezért nem szándékoztam a kelleténél jobban spoilerezni, majd mindenki eldönti maga, hogy mi tetszik és mi nem. Mint említettem, a banda igen rövid szövegekkel építi fel a dalait, ami egyrészt jó, mert így nincs zsúfolva az információ, lényegretörő dalokat kapunk, másrészt viszont annyi a hátránya, hogy bizonyos részek ezzel igencsak befejezetlennek hatnak, éppen ezért nincs is bennük túl sok fantázia. Horror metál vagy gótikus tulajdonképpen édes mindegy, és bár ők maguk nem említik nyíltan, de azért a komor hangulatnak táptalajt képző doom metál is rendesen befigyel itt*ott elvétve, a lemez legtöbb dala legalábbis egyértelműen ezt tükrözi.

Minden bizonnyal nem véletlen, hogy a már meglévő rajongók mellett a bandának egy adott célközönség elérése a fő mozgatóerő, hiszen nem biztos, hogy mindenki ugyanúgy képes azonosulni egy komorabb hangvételű, ám egyúttal remekül kivitelezett koronggal, mint mondjuk egy hangulatosabb stílusban szuperáló alkotással. Az emberek nem egyformák, ami az egyiknek kincs, az a másiknak szemét.

A Deathless Legacy hatodik újdonsága minden tekintetben valami igazán egyedülálló varázslat lett, ami olyannyira sajátos, hogy egyetlen banda sem jutott eszembe, amivel akár párhuzamot lehetne vonni – és ez egy hatalmas plusz, mivel nagyon törtem a fejem hasonlatot keresve, de végül nem leltem egyet sem. Noha az előző öt lemezüket csak ezután fogom bepótolni, annyi biztos, hogy ezt a csapatot, most és ezzel a lemezzel kellett megismernem, hogy miért, az majd idővel kiderül, annyi viszont biztos, hogy aki tényleg vevő az okkult-horror metálra, annak érdemes lesz kivárni a lemez hivatalos megjelenését, mert mindenképp megér egy esélyt, még ha elsőre nem is lesz az igazi!

Dallista:

1. Ora Pro Nobis
2. Nightfall
3. Hollow
4. Fade Into The Dark
5. The Coven
6. Absolution
7. Moonless Night
8. Queen Of The Infernal Pantheon
9. Altar Of Bones
10. Run
11. Mater Larvarum