Javier Domínguez: „Most már nem csinálhatok triplaszaltót a koncerteken”

nonamezeta.jpg

Rettenetes időszakot tudhat maga mögött a Mägo de Oz, a formáció ugyanis helyettes énekesekkel bonyolította le lemezbemutató turnéját. A formáció énekesei, Javier Domínguez (Zeta) és Patricia Tapia egyszerre dőltek ki egyészségügyi gondok végett, a felépülés pedig egyikük számára sem volt zökkenőmentes.

Az énekesnőt jelenleg is fibrimialgiával kezelik, s ezért rendszeresen terápiákra van szüksége; míg a frontember Javier műtőasztalon kötött ki hátproblémái következtében. Mint kiderült, Zeta helyére nem volt könnyű feladat megfelelő helyettest találni, noha a helyét átvevő énekesek egyaránt bizonyították rátermettségüket.

A banda májusban kerekedik fel ismét, ezúttal egy jubileumi turné keretein belül, ugyanis idén ünneplik fennállásuk 35. évfordulóját. Az Hasta Que El Cuerpo Aguante címen futó koncertsorozat keretein belül ismét leforgatnak majd egy koncertanyagot, ami a Diabulus In Opera II elnevezést kapta, és csakúgy mint a 2017-es show, úgy ez a műsor is meglepetésekben gazdag esemény lesz.

Txus di Fellatio és Zeta január 19-én adott egy átfogó interjút a spanyol Mariskal Rocknak, a beszélgetés gerincét pedig természetesen a közelgő turné képezte, noha egyértelmű kíváncsiság övezte azt, hogy a lábadozó Zeta miként vélekedik az őt helyettesítő énekesek teljesítményéről.

„Természetesen a rajongók révén én is láthattam felvételeket, és úgy gondolom, hogy nagyszerű munkát végeztek, noha egyértelmű, hogy én szerettem volna ott állni. Másrészt viszont Tete és a többiek, akik a helyemre jöttek tökéletesen helyet álltak.” – fogalmaz a helyettesítés kapcsán Javier, miközben Txus megerősítette:

image.jpeg

„Ez volt a Mägo de Oz legnehezebb időszaka. Ha nincs az énekesem, akkor fel kell függesztenem a turnét, ami szintén szóba került, mivel akkor már tudtuk, hogy Zeta ügye eltart majd egy jó darabig.” – mondja.

Txus többször is elmondta, hogy sokáig folyt az eszmecsere a turné kapcsán, hiszen míg ő erősen tiltakozott a folytatást illetően, végül sikerült megállapodniuk abban, hogy ezt a turnét most helyettesekkel kell véghez vinni, kerül, amibe kerül. A riporter többször előhuzakodott a témával, mire a zenész így felelt:

„Igen, mert számomra ez így tisztességtelen. Meglehet, hogy nem minden városban tűnt fel, de Chilében például tizennégyezer ember előtt játszottunk, akik a koncert után azt mondták, hogy ők Zetát akarták látni, miatta érkeztek. Egy valami azonban biztos: mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy tisztességes show-kat adjunk. Volt olyan koncert ahol három énekes volt, az egyik lement, a másik jött, szerintem ez így szuper dinamikus volt.” – fogalmazott.

Visszatérve Zeta állapotára, kiderült, hogy bár sokkal jobban érzi magát, még mindig nincs túl a nehezén, noha ígérete szerint a soron következő turnéra már igyekszik 100%-os lenni.

„Nem érzem magam teljes mértékben egészségesnek, mert a jó lábam kicsit buta lett, viszont gyógyulófélben vagyok, már nem foglalkozom a múlttal. Az elkövetkezendő két-három hónapban azon leszek, hogy ismét 100%-os legyek, a lényeg az, hogy jól énekeljek, az egyetlen dolog talán az, hogy most már nem csinálhatok triplaszaltót a koncerteken.” – nyilatkozta poénosan.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása