Ezt gondolja a Xandria új lemezéről Dianne van Giersbergen

collagexandria.jpg

Dianne van Giersbergen a múlt héten publikálta első szólódalát az After The Storm képében, mely nóta most is gőzerőkkel aratja sikereit. A holland énekesnő Soulward Bound címmel fogja boltokba küldeni első szólólemezét, arról azonban továbbra sincs rendelkezésre álló információ, hogy miker kerülhet piacra a kiadvány.

Dianne elmondása szerint, a lemez teljes mértékben a Xandriából történő távozását fogja feldolgozni, a dalok tehát a igen személyes töltetűek, maga a lemez pedig a szimfonikus metál jegyében született.

„Az elkövetkezendő 5 évben különböző kislemezeket fogok kiadni, és elvezetlek titeket arra az útra, amin az elmúlt 5 évben keresztülmentem. Mesélek majd az akadályaimról, a félelmeimről, a győzelmeimről, és a szívből jövő akaratomról, hogy folytatni tudjam a küldetésemet.” – fogalmazott egyik bejegyzésében.

Az énekesnő egy live-ot is tartott a fanoknak, mintegy megünnepelve az After The Storm megjelenését, a kérdezz-felelek során pedig felmerült, hogy hallotta-e a Xandria visszatérő lemezét, az egyébként február elején debütált The Wonders Still Awaiting-et, a kérdésre pedig egy igen meglepő válasz érkezett.

„Minden kislemezes dalba belehallgattam, ami a lemez előtt jelent meg, persze egyik sem hangzik rosszul, ugyanakkor számomra nem is olyan újszerű. Nem érzem szükségét annak, hogy őket hallgassam, ez már nem ugyanaz a banda, amit elhagytam, már semmiféle kapcsolatom nincs velük, kivéve a nevüket, de hát mi minden van egy névben, úgy értem, én azért változtattam Dianne-ra a nevemet, hogy tudjátok, hogy ez én vagyok, hogy mindenki csodálattal legyen a dalom iránt, de mint már mondtam, ezek már nem ők, ez már egy teljesen más banda.” – fogalmaz a folyton füligszáj Dianne, majd hozzátette:

„Ez nem egy verseny, mindketten lehetünk a szimfonikus metál képviselői, viszont én inkább a jövőbe tekintek, megalkotom azt amit szeretnék, és létrehozom mindazt, ami ki tudja emelni mi mindenre vagyok képes – ennek értelmében mindannyian boldogan élhetünk. Elég gond van a világban a háború miatt, én nem járulok hozzá még ennél is többhöz, koncentráljunk csak a boldog dolgokra.” – magyarázza.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása