Eldobod az agyad, ha meglátod miben focizott Doro!

noname03653.jpg

A német metálkirálynő igencsak mozgalmas évnek néz elébe, ugyanis amellett, hogy október 27-én küldi boltokba vadonatúj nagylemezét, egy nappal később, egy nagyszabású buli keretén belül pályafutásának 40. jubileumának is kellően megadja majd a módját.

Az énekesnő Conqueress – Forever Strong And Proud című nagylemeze minden bizonnyal életművének  legkiemelkedőbb, egyúttal legfajsúlyosabb alkotása lesz, az az ex-Warlock-énekesnő elmondása szerint ugyanis a Triumph And Agony illetve a Forever Warriors, Forever United kereszteződése lesz.

Arra, hogy az énekesnő bizony nem a levegőbe beszél már tanúbizonyságot nyertünk, ugyanis alig egy hónapja jelent meg első vadonatúj kislemeze, a Time For Justice, amely valóban a vokalista legkeményebb oldalát kívánja bemutatni. Nos, mint kiderült, rövidesen megérkezik a következő felvezető is, arról viszont nem érkezett rendelkezésre álló információ, hogy mely dalt kívánja nyilvánosságra hozni a világszerte legendaként emlegetett pacsirta; ellenben egy érdekes rejtvénnyel állt elő, a válasz pedig a Spotify-listájában rejlik.

Mindezeken felül, Doro a minap egy különleges hírrel állt elő, ugyanis kiderült, hogy új lemezével – legalábbis annak címével – szponzorálja a düsseldorfi U-17-es női futballklubot, a DJK TUSA 06-ot. Mintegy feltéve az egészre a koronát, az énekesnő be is állt a lányokhoz passzolgatni, méghozzá nem is akármiben, egy magassarkú csizmában rúgta a bőrt a lányokkal.

„Büszkén támogatom a düsseldorfi U-17-es futballcsapatot, a vadonatúj Conqueress – Forever Strong And Proud mezekkel. Nagyszerű csapat! Erős és büszke, ez nem kétséges! Óriási móka volt, habár ezek a csizmák nem focira valók!“ – jelentette be közösségi oldalain Doro.

„Még mielőtt Doro elindult volna a Wackenre, a metalkirálynő kedden benézett a TUSA-hoz, és vadonatúj mezekkel lepte meg az U-17-es csapatot a 2023/24-es szezonra. Az »örökké erős és büszke« kiváló mottója lesz a csapatnak az elkövetkezendő meccseken.“ – olvasható a futballklub közösségi oldalain.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Doro Pesch (@dorometalqueen) által megosztott bejegyzés

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása