Új dalokon dolgozik a Sabaton!

sabaton_ttteat2023_ig_finaldates_web-1.jpg

Tavaly márciusban jelent meg a Sabaton legutóbbi korongja, ami a The War To Ene All Wars elnevezést kapta. A formáció továbbra is az I. világháború eseményeivel foglalkozott, amit végül egy Echoes Of The Great War elnevezésű EP-trilógiával zártak le.

A zenekar háza táján azonban továbbra is zajlik az élet, hiszen amellett, hogy készülőben van első adaptációjuk, a The War To End All Wars – The Movie, melynek premierje 2023. november 11-én, a fegyverszüneti napot megelőző időszakban lesz, méghozzá a banda legújabb attrakciója nyomán.

Mint kiderült, a srácok egy világméretű múzeumi kampányt indítottak hódító útjára, History Rocks elnevezés alatt, a projekt középpontjában pedig a már fent is említett filmjük, a The War To End All Wars – The Movie áll, melyet a fentebb már elhangzott időpontban fognak levetíteni a projektben résztvevő múzeumok a világ minden táján.

Mindezeken túl, annak is megvan az oka, hogy a srácok mostanában édeskeveset szerepelnek a színpadon, Joakim Brodén ugyanis elárulta, hogy új dalokon dolgoznak éppen ezért idén kicsit lazábbra vették a figurát koncertek terén.

„Vannak fellépéseink, viszont ezen a nyáron sokkal kevesebbszer lépünk fel, ugyanis jelenleg azon vagyunk, hogy egy csomó dalt megalkossunk.”újságolja Brodén a cseh Backstage TV-nek.

„Furcsának tűnhet, de én nem érzem úgy, hogy ez munka lenne. Laza nyárnak nézek elébe, és már alig várom, hogy egy csomó dalt megírjak a jövőre nézve. Még nincs meghatározva a kiadás pontos ideje, sőt, még nem is vetettük bele magunkat túlzottan a munkába, de biztosra veszem, hogy szuper lesz. Mindenféle nyomás nélkül átkocsikázom Chris-hez, ketten együtt leülünk, sörözgetünk, majd összeszedjük az ötleteinket és dalokat szerzünk.” – tette hozzá.

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása