Mint ahogyan arról néhány napja beszámoltunk, október 20-án tölti fel a boltok polcait a Within Temptation vadonatúj nagylemeze, ami a Bleed Out elnevezést kapta. A korong tartalmát egyébként tizenegy dal fogja ékesíteni, melyek közül csupán öt olyan nóta lesz felfedezhető, amit korábban még nem hallhattunk.
A zenekar az elmúlt időszakban ugyanis redesen ráfeküdt a kislemezek kiadására, ám az jó ideig még Sharon den Adeléknek sem volt világos, hogy a már megosztott tételek közül hányat pakolnak fel a nagylemezre.
Sharon egyébként nemrégiben adott egy terjedelmes interjút a Metal Hammernek, a beszélgetés során pedig hosszasan taglalta az új lemezt övező kérdéseket, egyúttal elmondta, hogy függvényében annak, hogy az új dalok immáron a modernebb alapokat követik, már semmiképp sem képes szimfonikus metált játszó bandaként tekinteni a Within Temptation-re, noha ugyanakkor fogalma sincs arról, hogy hová érdemes bekategorizálni a zenekart.
Minden esetre a koncerteken rendre bizonyítják, hogy tökéletesen megférnek egymás mellett a szimfonikus/gótikus-metal fűzérében született szerzemények, a már modern alapokon nyugvó alkotásokkal, hiszen míg az új dalok a zenekar újjászületését hivatottak tükrözni, addig a klasszikusok amolyan nosztalgia-szerű pillanatokat hoznak.
Dallista:
We Go To War
Bleed Out
Wireless
Worth Dying For
Ritual
Cyanide Love
The Purge
Don’t Pray For Me
Shed My Skin (feat. Annisokay)
Unbroken
Entertain You