Nyáron mutatta be új énekesét a német Equilibrium, miután tavaly októberben kiderült, hogy tizenkét év után, távozik a csapat éléről Robse Dahn, aki annak idején Helge Stangtól vette át a stafétát.
A zenekar egy pillanatra sem esett kétségbe, ugyanis bejelentették, miszerint nekifognak az új lemez munkálatainak, amit immáron Fabian Getto énekes tolmácsolásában hallhatunk. Az új felállású formáció a vadonatúj, Shelter című dal keretén belül mutatta be az új frontembert, akit hamar megkedvelt a közönség, noha maga a nóta hagyott némi kívánni valót maga után.
További újdonságokról egyelőre nem adott hírt a banda, azonban bemutatták, hogy Fabian hogyan boldogul a klasszikusokkal, így a minap megosztották a Blut Im Auge című szerzeményüket, mely nóta a 2008-as megjelenésű Sagas című lemezen szerepel, Fabian pedig azonnal lenyűgözte a fanokat, ugyanis hangjában erősen visszaköszön Helge Stang tartománya.