Sujin – Save Our Souls (2024)

By: Sarok Bettina 2024. jan 20.

Kicsit mindig kettős érzés támad bennem, amikor debütáló lemezek kerülnek hozzám „átvizsgálásra”, hiszen mégiscsak 2024-et írunk, nagyon újat alkotni szinte lehetetlen, ugyanakkor dolgozni a már meglévő alapanyagokkal sem mondható könnyű feladatnak, mivel annyi banda zümmög minden egyes szegmensben, hogy nehéz utat törni a felszínre; mellesleg az újdonsült bandákkal kapcsolatban okkal merül fel a kérdés, hogy a csatasor mely térfelén foglalnak majd állást.

Annak idején azért kezdett metalt hallgatni az ember, mert mondjuk úgy, a popzenétől zsigerből hányingert kapott, míg a metallal testileg és lelkileg is olyan szinten lehet azonosulni, hogy az aligha szorul komolyabb magyarázatra. Az elmúlt évtizedekben azonban erősen beleivódott a popzene hatása a fémzene DNS-ébe, zenekarok kezdtek stílust váltani, beleolvadtak a mainstreambe, ezzel is elérve egy olyan hatást, hogy azokat is megszólítsák, akik amúgy semmit sem tudnak a metalzene lényegéről, értelméről, hivatásáról.

Eme mozgalom azonban felettébb sikeres lett, hiszen az újonnan alakult bandák zöme pont a modern metal képviseletében áll, és csak kevesen próbálkoznak azzal, hogy megerősítsék a power- vagy a dallamos death metal talaját – többek között. Másrészt azonban, egy új banda feltünése mindig új színfoltot jelent, jó érzés, hogy vannak még motivált zenészek, akik a tápláléklánc legaljáról indulva a hierarchia csúcsára kívánkoznak, és nem adják meg azt az örömöt, hogy beállnak a sorba, és azt teszik, amire elvileg igény van, hanem arra fektetik a hangsúlyt, hogy azokhoz szóljanak, akik csak egy tisztességes metalalbumra éheznek Isten tudja mióta.

Akarva-akaratlanul, de amikor egy promónál felmerül a Children Of Bodom neve, bennem automatikusan beindul egy elkerülhetetlen folyamat, és óriási elvárások elé helyezem a bandákat. Hogy ez rossz szokás-e vagy sem az kissé mellékes, merthogy tény, hogy Alexi Laiho és csapata olyannyira egyedit alkotott, hogy azt a szintet kevesen képesek megugrani – mondjuk nem is igazán lehet. Na persze nekem sem az a fő küldetésem, hogy Bodom-másolatokat halljak, mindössze az érdekel, hogy a felsorolt, már jól ismert zenekarok pusztán marketingfogásként szuperálnak, vagy a feltörekvő csapatok ténylegesen lépéseket tesznek afelé, hogy nyomdokaikba lépjenek a legendáknak.

Többször is elhintettem már, hogy a metalcore valamiért sosem tartozott a kedvenceim közé, nem is értem miért, hiszen mostanában egyre többször akad dolgom (főleg) deathcore brigádokkal, és kifejezetten tetszik, amit hallok. 2014 óta létezik a francia Sujin zenekar, tehát idén konkrétan 10 évesek, de mégis most fog kijönni a bemutatkozó nagylemezük, a Save Our Souls. A banda a melodikus death metal és a metalcore határmezsgyéjén szorgoskodik, és ha esetleg rágugliznál a csapatra, akkor két darab kislemez fog eléd borulni: a tavaly megjelent Bleeding Chains, és a már idei Winter Breeze képében.

Gyorsan rá is térek a lényegre, ugyanis ízelítők gyanánt én pont, hogy nem ezt a két dalt választottam volna, hiszen nem annyira hangsúlyosak, mint bármely más nóta, amellyel könnyedén el lehet szállni. Na persze nem vitás, hogy a legnagyobb meglepetéseket a debütálás napjára tartogatják, ha minden rakétát idő nap előtt durrogtatnak el, akkor nem lenne mire kapkodni a fejünket. Ha csak az úgynevezett extrém irányzatot nézzük, akkor kijelenthető, hogy a Save Our Souls egy brutálisan jó lemez lett. Könnyen emészthető, fajsúlyos darabok tárháza, figyelem lekötő, – ami ugyebár alapkövetelmény – , egyúttal sikeresen eléri azt a pontot, hogy újra és újra meg akarjam hallgatni – utóbbi jelentősen befolyásolja, hogy jó lemez született-e vagy sem.

Többször is felfigyeltem rá, hogy ha lemezhallgatás közben elkalandozok, és másra sem vágyom, minthogy véget érjen a korong, akkor az már egyértelmű intőjel arra, hogy valami nagyon nincs rendben, a Save Our Souls során azonban folyamatosan azt mormogtam, hogy „csak nehogy vége legyen; sose legyen vége”. Szükségtelennek tartottam, hogy sorrendben játszam le a dalokat, a véletlenszerű lejátszás sokkal élvezetesebbé teszi a feltérképezést, plusz ha megismétlődik egy dal szinte észre sem fogod venni, mivel a srácok könnyedén elhitetik veled, hogy a 37 perc alatt sokkal több dalt hallottál, mint amennyi ténylegesen szerepel a lemezen.

Julien Mellier markáns bömbölését igazán sokszínű, kimagasló hangszeres társaság támogatja, a puskaropogásra hajazó dobtémák értelemszerűen itt sem maradnak el, a melodeath-es gitártémák is igazán elsőrangúak, miközben többször is felfigyelhetünk a trashes vonatkozásra, csakúgy mint a black metalra jellemző vinnyogásra – fergeteges elixír, amit a felsoroltak együttesen képviselnek.

Az olyan dalok, mint a címadó Save Our Souls, a Dead World Beyond (Justin Bonitz - Tallah/Hungry Lights közreműködésével), az Ashes From The Abyss, a Dagon vagy akár a Throne Of Chaos valóságos adrenalin bombák, könnyen okoznak dallamtapadást, de még az olyan középtempós dalok, mint a Scavengers, a Wasted Progress vagy épp a Winter Breeze is ezer szállal üti meg a mércét, így hát egy pillanatra sem kell aggódnod, hogy a lassúbb hangvétel esetleg elveszi a kedved; utóbbi egyébként a legjobb szólóval rendelkezik.

Noha még csak most kezdődött az év, idén már volt szerencsém metalcore-ban fürdőző lemezhez, és bár nem az volt életem legrosszabb élménye, mégsem sikerült kellően lenyűgöznie. Ha egy lemezt kellene választanom, amit egész évben képes lennék megállás nélkül bömbölteti, akkor az egész biztosan a Save Our Souls lenne. Maga a lemez egyébként egy apokalipszis előtti világról mesél, a Föld az összeomlás szélén áll, de sebaj, mert ha eljő a világvége, a Sujin majd megmenti a lelkünket.

Dallista:

1. ...---…
2. Save Our Souls
3. Ashes from the Abyss
4. Dead World Beyond
5. Wasted Progress
6. Bleeding Chains
7. Throne Of Chaos
8. Dagon
9. Scavengers
10. Insanity
11. Winter Breeze