Dal- és klippremier: Anette Olzon – Rapture

435210984_18428805619050549_2057828725837062044_n.jpg

Rapture címmel, május 10-én jelenik meg Anette Olzon harmadik stúdiólemeze, amely már most is óriási népszerűségnek örvend. A svéd tehetség ez idáig két dal útján vezette be hallgatóit az új korong világába, amely minden tekintetben eltér az előző korongok atmoszférájától.

Az énekesnő első lemeze (Shine) 2014-ben jelent meg, a dalok pedig sokkal inkább a pop kategóriába sorolhatók, ugyanis ezeket még a Nightwish énekesnőjeként szerezte Nettie, aki elmondása szerint nem szeretett volna versenyezni a saját zenekarával. A 2021-es debütálású Strong azonban már egy sokkal vadabb alkotás lett, hiszen ezúttal már teljes mértékben a metal uralta a tételeket, amelyek némelyikében az énekesnő férje is letette a névjegyét, ugyanis őt hallhatjuk hörögni a keményebb szerzeményekben.

A Rapture most egy újabb fejezetet nyit a svéd pacsirta számára, a nóták ugyanis most nem személyes töltetűek, ugyanis a Biblia és Nostradamus jóslatai mozgatják a szövegeket, maga a lemez pedig jobbára a szimfonikus/power metal kategóriát képviseli.

A Heed The Call, valamint a Day Of Wrath című dalok sikere után, Anette most egy harmadik felvezetőt is közzétett, a választás pedig a címadó Rapture-re esett, amelyhez egy Patric Ullaeus által rendezett kisfilm is dukált.

Íme!

Dallista:

1.Heed the Call

2.Rapture

3.Day of Wrath

4.Requiem

5.Arise

6.Take a Stand

7.Cast Evil Out

8.Greedy World

9.Hear My Song

10.Head Up High

11.We Search for Peace

f6f10628356a8f5ca1448a71e98638f5_1000x1000x1.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása