Hivatalos! Szólólemezzel jelentkezik az Epica énekesnője!
Premier! Simone Simons – Aeterna

back01-edb726160.jpg

Két évnek ezelőtt röppent fel a hír, miszerint nagy eséllyel szólólemezt adhat ki az Epica énekesnője, Simone Simons. Noha az énekesnő nem feltétlenül szorul rá a szólókarrierre, – hiszen az Epicával jelenleg is új lemezükön dolgoznak –, nem kétséges, hogy a holland pacsirta művészi vénái talán már a zenekaron is túlmutatnak.

„Valóban dolgoztam néhány projekten, azonban ennél többet nem árulhatok el...” – nyilatkozta igen rejtélyesen Simons, aki akkoriban nem nevezte meg, hogy milyen projekteken is dolgozott pontosan, noha nem is cáfolta, hogy a közeljövőben esetleg szólómunkával lepi meg a közönséget.

A hírek végül igazzá értek, az énekesnő ugyanis a Nuclear Blast égisze alatt most előrukkolt első önálló szerzeményével, amely az Aeterna címet viseli. A kisfilmet egyébként Patric Ullaeus rendezte, míg a dalt a holland zenemágus, Arjen Lucassen szerezte, másod dalszerzőként pedig Lori Linstruth neve is fel van tüntetve. A holland énekesnő első önálló korongja augusztus 23-án kerül boltokba Vermillion címmel, amelyen Alissa White-Gluz is szerepelteti magát az egyik tételben.

„Simone Simons több, mint 20 éve, egészen tinédzser kora óta kiemelkedő alakja a női metálzenekarok világának. Az Epica énekesnőjeként metálosok egész generációjának lett az ikonja és a példaképe, és továbbra is kiemelkedő kulcsfigurája a metálszíntérnek. Nyolc album, és a zenekarával megélt számos globális koncertsorozat után, Simone végre időt talált arra, hogy kiadhassa első szólólemezét a Vermillion-t, mely által számos különböző hatást mutat be a progrocktól kezdődően a filmzenén át egészen a metálig, eljutva az elektronikus elemekig.” – olvasható az énekesnő weboldalán.

„Simone úgy döntött, nem kapkodja el a szólóprojektet, inkább alaposan átgondolja, hogyan is szeretné bemutatni önmagát. Itt jön képbe Arjen Lucassen (Ayreon). Zenei partnerének, a hosszú éve tartó közös munka révén nem idegen Simone szárnyaló operás hangja. Noha sokan arra használnák a szólómunkát, hogy radikálisan, sőt provokatív módon elhatárolódjanak mindattól, amit addig képviseltek, Simone továbbra is hűen ragaszkodik az epikus dallamokhoz, a grandiózus kórusokhoz, valamint a monumentális, intelligens zene iránti szeretetéhez.” – olvasható

„Imádom az eddig megírt dalainkat. Több dalt írtunk, mint amennyi egy lemezre felférhet. Elképesztő lesz. Idén nem turnézunk annyit az Epicával, mivel az új lemezre és a Symphonic Synergy című show-kra készülünk, ami sok munkát igényel.” – mesélte az énekesnő az Epica kapcsán.

Az Epica egyébként áprilisban költözött a stúdióba felvenni az új lemezre szánt dalokat, mely kiadványt valamikor 2025-ben tervezik debütáltatni. Az év második felében több szimfonikus koncertet is adnak majd, amelyek Symphonic Synergy név alatt futnak, maga az esemény pedig hasonló keretek között zajlik majd, mint a zenekar 2013-as megjelenésű Retrospect című jubileumi fellépése. A legutóbbi Epica-korongról egyébként ITT írtunk bővebben. 

Dallista:

1 Aeterna
2 In Love We Rust
3 Cradle To The Grave (feat. Alyssa White-Gluz)
4 Fight or Flight
5 Weight of my World
6 Vermillion Dreams
7 The Core
8 Dystopia
9 R.E.D.
10 Dark Night Of The Soul

nb7258-2-1.jpg

Dark Chest Magazine – Online rockzenei magazin. Hírek, lemezkritikák, egyedi cikksorozatok

Cikkek, érdekességek, lemezkritikák, feltörekvő előadók kutatása/bemutatása

Friss topikok

süti beállítások módosítása